„A jó javaslat az élhető város értékeit tartja szem előtt” – Lakossági fórum az ÓKK-ban

Hírek
Közzétéve:

Március 21-én tartottuk a San Marco utcai Óbudai Kulturális Központban a negyedik lakossági fórumot az idei Közösségi Költségvetés keretében. Köszönjük, hogy eljöttek, és megosztották velünk értékes javaslataikat, elképzeléseiket.

A Közösségi Költségvetés 2023 javaslattételi szakasza április elsejéig tart, tehát bő másfél hét van még a határidőig – és két további lakossági fórumot is tartunk addig.

A keddi eseményen a kerület több képviselője is részt vett, Derda Ádám, Domokos Ágnes, Őri László, Strenner Imre és Zábó Attila.

Az eseményt megnyitó Avar Zoltán mellett – aki a projekt egyik vezetője, a Városfejlesztő munkatársa – a képviselők közül többen is köszöntötték a megjelenteket, kiemelték egyebek mellett, mennyire fontos, hogy a harmadik kerület negyedjére tud Közösségi Költségvetést szervezni, és számos példát említettek a környékről, amelyek a projekt keretében újultak vagy szépültek meg.

Felhívták a figyelmet egyebek mellett arra is, hogy a százmilliós keret körzetenként tízmillió forintos fejlesztést tesz lehetővé, fontos szűrő tehát, emelték ki, hogy a javaslatok megfogalmazásakor lehetőség szerint ezt az értékhatárt vegyék figyelembe az itt élők.

Zábó Attila kiemelte, fontos arra is figyelni ötleteléskor, hogy egy-egy terület – például a Flórián tér – a főváros hatáskörébe tartozik, de, hangsúlyozta a képviselő, az ezeket a pontokat érintő fejlesztési javaslatokat a fővárosi közösségi költségvetés keretében van lehetőség megfogalmazni.

A képviselői köszöntők után Avar Zoltán ismertette a Közösségi Költségvetés legfontosabb tudnivalóit és a játék szabályait, majd miután csoportokba rendeződtek a résztvevők, elindult a Városfejlesztő munkatársainak közreműködésével és a kártyák segítségével az ötletek kidolgozása pontról pontra haladva.

A jó javaslat, hangsúlyozta Avar Zoltán, nemcsak az időbeliséget és a tízmilliós összeghatárt veszi figyelembe, de a közösség számára is hasznos, emellett az élhető város értékeit tartja szem előtt. A jó ötletek klímatudatosak és hosszú távon is hasznosak, „a zöldfelületek kárára például nem célszerű beruházásokban gondolkodni”. Tegyük fel a kérdést, mondta, hogy javaslatunktól jobb és fenntarthatóbb lesz-e a környék, az élhető város koncepcióba belefér-e az általunk megfogalmazott fejlesztési javaslat.

Az esemény végén, a kidolgozott ötletek ismertetése során egyértelmű túlsúlyban voltak a zöldberuházások és a környezettudatosságot hangsúlyozó, zöldterület-rendezést fókuszba helyező javaslatok. Az egyre elviselhetetlenebb hőség miatt kisebb zöldszigetek kiépítését sürgették többen, egyes területeket például értékes faállománnyal lenne célszerű gazdagítani, hangzott el, mások ugyanebben gondolkodtak, és aszfaltfeltörést javasoltak, majd zöldítést, „minioázisok” létrehozását, elhangzott olyan ötlet is, amely a Fő tér részleges fásítását célozná, a padok jobb árnyékolását. Kutyás javaslat is érkezett: a Hévízi út környékén kutyafuttató létrehozása, valamint a kutyapiszokgyűjtő tartályokból és zacskókból is jó lenne, ha több lenne kihelyezve, javasolták. Mások gyalogos átkelő létrehozására tettek javaslatot.

Avar Zoltán mindenkit arra biztatott, hogy a helyszínen elhangzott és rögzített javaslatok mellett online mindenki annyi javaslatot tehet még elsejéig, amennyit csak szeretne.

Köszönjük, hogy eljöttek, és megosztották velünk és egymással az ötleteiket. Ne feledjék: a mi otthonunk, a mi döntésünk.

A további alkalmakról ITT találnak összefoglalót, várjuk Önöket szeretettel.

 

A félidei javaslatösszesítésről írt cikkünket ITT olvashatják el.

 

A Közösségi Költségvetés javaslattevő szakasza április elsejéig tart, írjanak nekünk.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság