
Tenk László festőművész irányításával már huszonhat éve működik kerületben a T-Art Alapítvány, mely már számos kiállítást szervezett, katalógusokat, életműkönyveket jelentet meg, és hozzá kapcsolódik az Óbudai Tárt Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény is, melynek egyes képeit láthatják az erre járók.
A gondolkodást, elmélyülést, megérzéseket igénylő események sosem tartoztak a legkeresettebbek közé, de a komolyan vehető alkotásoknak nem is feladata a populáris egyértelműség. A minőségből fakadóan a kortárs képzőművészet egy szűk műértő kör figyelmére stabilan számíthat évről évre, ám valószínűleg többeket érdekelhet, mint ahány emberhez valóban eljut. Ebből az következik, hogy ha egy-egy alkotás a szélesebb közönség figyelmét is magára akarja irányítani, akkor „szembe kell jönnie” az utcán. Ez a kiállítás most a képzőművészet találkozása a hétköznapokkal, a 28 alkotó sajátos üzenetküldése az utca emberének – monda köszöntőjében Bús Balázs polgármester. Úgy fogalmazott, a hasonló felépítésű, de már régebb óta látható Kórház utcai tárlat sikere bíztatás volt számukra, hogy érdemes a művészetet ezen a módon közelebb vinni az emberekhez. Reményét fejezte ki, hogy a travezrek külső oldalán látható festményekre, illetve a belső grafikákra úgy tekintenek majd az erre járók, mint az Óbudai Nyár programsorozat idei színvonalának reprezentánsaira.

A kiállítás rendezője, Tenk Dóra az esemény zárásaként jelezte, a szabadtéri tárlat augusztus 31-éig tekinthető meg.
