A XI. Óbudai Rehab Atlétikai Kupán tíz csapat versenyzői mérték össze tudásukat, erejüket

Hírek
Közzétéve:

Komoly hagyománya van annak Óbudán, hogy otthont adunk olyan sportrendezvényeknek, amelyeken a fővárosból és vidéki településekről érkező, fogyatékkal élő fiatalok mérik össze tudásukat, erejüket. A tavalyi, pandémia miatti zárt kapus kupa után idén – mindannyiunk örömére – vendégversenyzők részvételével szervezhettük meg az eseményt a kerületi TVE sportpályán.

A XI. Óbudai Rehab Atlétikai Kupán a harmadik kerületi mellett kilenc másik rehabilitációs intézmény csapata képviseltette magát, közel kilencven résztvevővel.

Miután Busi Zoltán, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetője köszöntötte a sportolókat és a vendégeket, Károly Katalin, a Szociális Szolgáltató Főosztály vezetője nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozva:

„Nagyon büszke vagyok minden, az Óbudai Rehab Atlétikai Kupára benevezett versenyzőre. Hogy mindannyiunk számára példamutatóan készültek a sportversenyre, miközben tudjuk, hogy lehetnek köztük olyan pályázók, akiket az elmúlt másfél esztendőben a korlátozások, a bezártság, a megszokott mindennapok elvesztésének terhei halmozottan érinthettek.”

A bemelegítő zenés torna után már kezdődhetett is a küzdelem három különböző sportágban. A benevezett versenyzők futás, kislabdadobás és távolugrás számokban mutathatták meg ügyességüket, és hogy az edzések során mennyit fejlődtek.

A sportversenyek után, kora délután könnyűzenei koncerten kapcsolódhattak ki a meghívottak és a versenyzők. A Tordasi Szivárvány Együttes érkezett szórakoztatni a résztvevőket, amely 23 éve alakult értelmi és halmozottan sérült fiatalokból és felkészítőikből.

A rendezvény teljes ideje alatt egészségmegőrző programok is várták a résztvevőket. Többek között a szájápolás és a korszerű étkezés volt igen népszerű a játékos, ismeretterjesztő foglalkozások témái közül.

Az atlétikai kupa ünnepélyes eredményhirdetéssel és a díjak átadásával zárult, amelyen dr. Kiss László polgármester minden versenyzőnek megköszönte a részvételt, és gratulált az elért eredményekhez, valamint a díjazottaknak átadta önkormányzatunk ajándékcsomagjait őszinte elismerésünk kifejezéseképpen.

 

Károly Katalin és Busi Zoltán

A III. kerületi TVE sportpálya adott otthont az idei kupának, amelyet Károly Katalin, a Szociális Szolgáltató Főosztály vezetője nyitott meg

polgármester és Busi Zoltán

Dr. Kiss László polgármester és Busi Zoltán, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetője együtt drukkoltak a csapatoknak, amelyek tíz különböző intézményből érkeztek

dr. Kiss László

Dr. Kiss László mind a közel kilencven versenyzőnek megköszönte a részvételt

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság