Testvérvárosunk, Ungvár szíves meghívására vett részt Önkormányzatunk delegációja a város megalapításának 1133. évfordulójára rendezett ünnepségen. Leróttuk tiszteletünket az orosz-ukrán háborúban elhunyt több száz hős ungvári katona előtt is, akik között számos magyar nemzetiségű is volt. Óbuda-Békásmegyert Zábó Attila alpolgármester képviselte.
Ungvár megalapításának 1133. évfordulójára rendezett ünnepségre kapott meghívást testvérvárosként Óbuda-Békásmegyer. Bohdan Andrijiv ungvári polgármester invitálásának tisztelettel és köszönettel tett eleget Önkormányzatunk, Zábó Attila alpolgármester képviseletével.
A rendezvényen testvérvárosként ugyancsak részt vett Szombathely, delegációnk Nemény András polgármesterrel együtt rótta le kegyeletét azon több száz hős ungvári katona előtt, akik a háborúban eddig életüket vesztették – s akik között sok magyar nemzetiségű férfi is volt. A Hősök dombján egy szál virággal emlékeztünk a hősi halottakra.
Az évfordulós ünnepségen az elhunyt katonák családtagjai is megjelentek; megrázó volt látni árván maradt gyermekeket, fiukat elveszítő idős szülőket, özvegyen maradt feleségeket.
„Köszönjük magyar barátainknak, hogy velünk voltak ezen a napon – Ukrajna iránt mutatott figyelmüket, az elveszített katonák iránti tiszteletüket, és a barátságukat, amely ilyen fontos pillanatokban is nyilvánvaló Ungvár számára.” – fejezte ki köszönetét Bohdan Andrijiv polgármester.






