Adomány tanszercsomag a kárpátaljai kisiskolásoknak

Hírek
Közzétéve:

Tanszereket és füzetcsomagokat visz a kárpátaljai magyar kisiskolásoknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és Óbuda Békásmegyer Önkormányzata. A két szervezet minden első osztályos magyar anyanyelvű kisdiákjának ajándékba adja a tanévkezdéshez szükséges kellékeket. Kárpátalján kilencvenkilenc olyan iskola működik, ahová magyar anyanyelvű gyerekek járnak, ezekben az intézményekben most szeptemberben kétezer gyerek kezdi meg tanulmányait. Ők valamennyien ajándékba kapják az első osztályban szükséges tanszereket.

Az iskolakezdést támogató akció különlegessége, hogy az adományozó szervezetek nem vizsgálták a családok rászorultságát. Abból indultak ki, hogy az ukrán nemzeti valuta összeomlása után kialakult helyzetben Kárpátalján valamennyi gyermeket nevelő családnak jelentős segítséget jelent, ha az iskolakezdéssel járó kiadásokat nem nekik kell állniuk. A kétezer csomaghoz szükséges kellékeket Kárpátalján vásárolták meg az akció szervezői, az adományok értéke mintegy hat és félmillió forint, ebből ötmillió forint volt az óbudai önkormányzat adománya. A csomagokat a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével, a helyi tantervek és előírások figyelembevételével állították össze.

A tanszercsomagokat szeptember 1-jén reggel 8 órakor a kárpátaljai Aknaszlatina magyar nyelvű általános iskolájának tanévnyitó ünnepségén jelképesen adja át Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere és Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság