
Több ponton módosult a helyi adókról szóló rendelet. A képviselő-testület a 2012-ben elkezdett helyi adópolitika következetes folytatásaként – az adóbevételeit az adóterhek fokozatos átcsoportosításával, differenciált adóztatás révén biztosítja. Erre tekintettel a testület az építményadó általános mértékét 1600 Ft/m²/év összegben, míg a telekadó általános mértékét 160 Ft/m²/év összegben határozta meg. A 3000 m²-t meghaladó bevásárlóközpontok, üzletek után, továbbá a Római-parton lévő épületek, épületrészek után, valamint a zenés táncos rendezvények céljára használt, legalább 250 fő befogadására alkalmas épület, épületrész után a fizetendő adó mértéke – a törvényben meghatározott maximum mértékhez igazodva – 1848 Ft/m²/év lett. A 2016-ra vonatkozó adómértékek kialakítása során – az adózói észrevételekre tekintettel – a korábbiaknál markánsabb hangsúlyt kaptak az egyes adóztatott ingatlanok értékbeli különbségei, ennek megfelelően a telekadóban jelentős kedvezményrendszer került kidolgozásra.
Az Óbudai Vagyonkezelő által kezelt – nagyobb albetét számú – társasházak egy részében a korábbi években már kiépített kamerarendszert. Ennek folytatásaként most a Szentendrei út 36. és a Margitliget utca 2. alatti 15 emeletes házakban, illetve a Víziorgona u. 9., Víziorgona u. 4., és a Juhász Gyula utca 9. alatti 10 emeletes házakban telepít biztonsági kamerarendszereket. Az önkormányzat vissza nem térítendő támogatásként biztosítja ezek kiépítését a lakóközösségek részére.
A Reménység utca 3. számú társasház kérelemmel fordult a polgármesterhez gázellátási problémáinak megoldása érdekében. (A társasház egyik lakásában észlelt gázszivárgás miatt a szolgáltató kizárta az egész házat a szolgáltatásból, így az épületben nincs fűtés, meleg víz és főzési lehetőség.) A gázhálózat teljes cserére szorul, amíg ez nem történik meg a szolgáltató nem kapcsolja vissza a társasházat a hálózatba. A teljes gázhálózat cseréje több mint 3,5 millió forintba kerül, azonban a ház lakói nagyrészt idős emberek, akik nem tudnak ekkora összeget előteremteni.
A kialakult helyzet sürgős megoldása érdekében az önkormányzat támogatási szerződést kötött a társasházzal. Ennek értelmében az önkormányzat a probléma kezelésére kettőmillió-hatszázhatvanegyezer-ötszázhatvanegy forint összegű támogatást nyújt vissza nem térítendő, illetve kamatmentes kölcsön formájában.
Ahhoz is hozzájárultak a képviselők, hogy a Kiscelli út 66. szám alatti társasház födém megerősítésének, illetve gázhálózat felújításának pénzügyi elszámolását (a számlák keltezési, illetve teljesítési dátumaival kapcsolatos problémák ellenére) a Hivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálya elfogadja.
Az idei szezonban 846 gyermek és mintegy 176 nyugdíjas pihenhetett az önkormányzat sóstói üdülőjében, táborában. A nyaralók számára a szervezők egyebek mellett egészséges termékeket kínáltak a büfében, egészséges étlapot állítottak össze, a minőség mennyiség megőrzésével. Ezek mellett természetesen voltak sportprogramok, filmvetítések kertmozi kialakításával, és vetélkedők. A tábor infrastruktúrája is megújult. A táborvezetői faház erkélyét szigetelték, újraburkolták, a ház szerkezetét megerősítették. Kijavították a kültéri vizesblokk tetejét, és megkezdődött a sátrak betontalapzatának felújítása is, miközben a kőházak felújítása, komfortosabbá tétele is megkezdődött. A képviselő-testület elfogadta az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolóját.
A Ganz Villamossági Evezős Klub telephelyének fejlesztése érdekében szeretnének egy új, kétszintes, 170 m2 alapterületű öltözőt, vizesblokkot és a szárazedzéseket kiszolgáló kondicionálótermet felépíteni, amelyhez kérik Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatását. Miután a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a 2013-2020-ig tartó fejlesztési programban megújuljanak és fejlődjenek tagszervezeteinek létesítményei, ezért vállalja az infrastrukturális fejlesztés támogatását. A Klub tevékenysége természetesen Óbuda-Békásmegyer lakosságának egészségmegőrzése és a sportolás kerületi népszerűsítése szempontjából is fontos ezért az önkormányzat az együttműködési megállapodás megkötése után jelentős támogatást biztosít e cél megvalósításához.
A kerület családiházas övezeteiben élők részéről egyre nagyobb számban érkezett panasz, amelyekben a közutak forgalomcsillapítását kérik. Ilyen munkákat az önkormányzat korábban is végzett, többnyire lakótelepek belső területein. Forgalomcsillapításra az övezeti kialakítás a leghatékonyabb, ezért korlátozott sebességű övezet, vagy lakó-pihenő övezet kijelölése hozhat eredményt. A Városüzemeltetési Főosztály felmérte azokat a területeket, ahol indokolt és lehetséges forgalomcsillapított övezet kijelölése, ezek Csillaghegy, Táborhegy, Remetehegy, Testvérhegy és Rómaifürdő egyes részei. A képviselők elfogadták, az új övezetek tervezést és engedélyeztetést lehetővé tevő források elkülönítését.
Az Óbudai Kulturális Központ udvar-felújítási tervei már korábban elkészültek, a Corvinus Egyetem hallgatóinak írtak ki pályázatot az átalakításra. A megvalósítás is megkezdődhet, mert a játszótér udvaron belüli áthelyezésére a mai döntésükkel biztosítottak fedezetet a képviselők. Az Óbudai Kulturális Központ udvarán közösségi kert is lesz a Városi Kertek Egyesület közreműködésével.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az önkormányzat között a kerületi szociális, gyermekjóléti problémák megoldása, a hajléktalanság kezelése, valamint az idősgondozás hatékony biztosítása érdekében 2010 óta van együttműködési megállapodás. A Szeretetszolgálat a szerződés értelmében az Önkormányzat illetékességi területén lakcímmel rendelkező és életvitelszerűen ott tartózkodó személyek számára számos ellátást biztosít. Munkájuk eredményeként 2012-ben elnyerték a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat. A téli krízisidőszakban évről évre megszervezik a rászoruló, fedél nélkül élő emberek élelmezését. A kerületünkben 40 fedél nélkül élő ember számára biztosítanak szendvicset vagy konzervet, készételt, forró teát, az ünnepek környékén édességet is. A 2015. október 15-től 2016. március 31-ig tartó programot a képviselőtestület döntése értelmében az önkormányzat anyagilag is támogatja.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2012 és 2014 között a „Közösség lámpásai” program keretében aktívan együttműködött a kerületben élő látássérült emberek érdekében. Az Egyesület a mai napig tevékenyen részt vesz a városrész életében, klubot működtetnek, szabadidős programokat szerveznek. A képviselőtestület támogatásának köszönhetően, a VGYKE koordinálásával 30 darab, a BKK FUTÁR rendszerébe bekötött jelzőlámpa vezérlésére alkalmas távkapcsolót kaphatnak a III. kerületben élő látássérültek.
A Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetőjének, dr. Petrik Róbertnek az egy hónappal meghosszabbított ügyvezetői megbízatása 2015. november 30-án lejár, a pozícióra az önkormányzat szeptemberben pályázatot írt ki. A pályázatok értékelése és a jelöltek bizottsági meghallgatása után a képviselőtestület a Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Farkas Mária Annát választotta meg, míg cégvezetőnek Dr. Badacsonyi Szabolcsot nevezte ki. Mindkét tisztségviselő megbízása 2015. december 1-jétől öt évre szól.
