A 2014-es adómértékek meghatározásakor is az adóterhek igazságosabb elosztása, a lakosság adóterheinek csökkentése, valamint a differenciált adózás mellett tette le a voksát a képviselő-testület. Az építményadó az általános adómérték esetében nem változott, sem pedig a magánszemélyek külterületi építményeinek adótétele. Magasabb adótétellel adóznak viszont a 3000 m²-t meghaladó – a kereskedelemről szóló törvényben meghatározott –bevásárlóközpontok, üzletek; a Római-parton (Aranyhegyi-patak – Nánási út – Királyok útja – Barát-patak – Duna folyam által határolt terület) lévő épületek, épületrészek, valamint a zenés táncos rendezvények céljára használt, legalább 250 fő befogadására alkalmas épületek.
A magánszemélyek gépjárműtárolóinak, illetve a csónaktárolók adótétele csökkent.
A telekadónál a megállapítható maximum adómérték 2014. január 1-jétől 331,- Ft/m2/év. Ezen adónemnél a javasolt általános adómérték 140 Ft/m²/év, ami kisebb emelést jelent, de még így sem éri el a törvény által engedélyezett adómaximum 50 %-át. A 3000 m²-t meghaladó bevásárlóközpontokhoz, üzletekhez tartozó telkek adótétele az emelést követően 300 Ft/m2/év lesz jövőre. A vonatkozó rendelet módosítása nem érinti a magánszemély kommunális adójára, valamint az idegforgalmi adóra vonatkozó korábbi szabályozását. (Részletesebben)
Változott az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló önkormányzati rendelet. Az új szabályozás szerint (a rendelet hatályba lépése után) a bejelentést tevő üzemeltetők esetében az érintett társasházak hozzájárulása nélkül a nem lakás céljára szolgáló helyiségben nem lehet majd: szeszes italt árulni, 22.00 és 6.00 óra között zeneszolgáltatást, műsoros előadást nyújtani, és bejelentés-köteles ipari tevékenységet (pl. autójavítás, raktározás, varroda stb.) végezni.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Vizuális Művészetek Kollégiuma nyílt pályázati felhívást hirdetett kortárs köztéri munkák (szobor, szoborcsoport, térinstalláció) létrehozására. Egy pályázó maximum 5 millió forint támogatást kaphat, amely a pályázat teljes költségvetésének maximum 70%-a.
2013. júniusban elkészültek a Békásmegyer-Ófalu, Templom u. 11. alatti közpark és játszótér kiviteli tervei. Helyi lakosok kezdeményezésére ebben a parkban, a jövőre 250 éves, Munkás Szent Józsefről elnevezett templom közvetlen közelében, egy „Szent József” szobor megvalósítására nyílhat lehetőség a fenti pályázati támogatásból. Munkás Szent József alakja erőteljesen háttérbe szorult országunkban. A kerület azért pályázott a támogatásra, mert alig készült róla köztéri alkotás, noha a szobornak van létjogosultsága.
Az utcalétre kényszerült, rossz pszichoszociális hátterű fiatalok rehabilitációs foglalkoztatását, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű fiatalok képzését, esélyegyenlőségük segítését, valamint a fiatalok toleranciaszintjének emelését, a családi életre való felkészítését végzi évek óta a Jövőbarát Alapítvány. Legismertebb programjuk az Éjféli Sportbajnokság, mely már 2007. óta működik. Az önkormányzat a meglévő együttműködési megállapodásban vállalt célok magasabb szintű megvalósítása érdekében külön támogatást ítélt oda nekik a 2013-ban a költségvetés működési tartalékából.
Az adható karácsonyi támogatás keretéből eddig is részesültek a rászorultak, illetve az intézmények. A karácsonyi segélyre jogosultak száma idén várhatóan 1800 fő lesz. Az önkormányzat hosszú évek óta támogatja karácsonyi ünnepek alkalmából a kerületi oktatási, szociális és gyermekvédelmi intézményeket. Annak ellenére, hogy 2013. január 1-től az iskolák fenntartása már nem önkormányzati feladat, az intézményekbe járó, kerületi tanulók támogatása továbbra is indokolt, ezért erre a célra a Szociális Szolgáltató Főosztály kiadásai között jelentős összeget különített el. A támogatás karácsonyi ünnepség szervezésére és az ehhez szükséges kellékek vásárlására, karácsonyi ajándékcsomagok és a karácsonyhoz kötődő kulturális rendezvényeken való részvételre fordítható.
Az önkormányzat évek óta támogatja a szociálisan rászoruló gyermekek étkeztetését nyáron, tanítási szünetben. A támogatásra idei évben 54 napon keresztül nyílt lehetőség: 19000 adag ebéd fogyott el, mely 4-5000-el több, mint az előző évben, és megközelítőleg 500 gyermek étkezését biztosította. A nyári étkeztetés tapasztalatai alapján most kiterjesztették a támogatási rendszert a III. kerületi gyermekek reggeliztetésének támogatására. A Bosco Szent János Ifjúsági, Nevelési és Oktatási Alapítvány, illetve az Összefogás Óbudáért Egyesületet célkitűzése, hogy egyetlen óbudai gyermeknek se kelljen éhesen, korgó gyomorral beülni az iskolapadba. Eddig mindkét szervezet önkormányzati támogatás nélkül, adományokból, önkéntesek segítségével reggeliztette a kerületi gyermekeket. Most ehhez ítélt nekik támogatást a képviselő-testület.
A Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. jelenlegi ügyvezetőjének megbízása 2013. október 31. napján lejár. A tisztség betöltésére kiírt pályázat eredménytelen lett. A Kft. törvényes működése érdekében a testület Dr. Petrik Róbert Pétert megválasztotta a Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé, aki 2013. november 1-től 2 évig vezeti majd az intézményt.
A „Szociális Munka Napján” minden évben átadják a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat. Az elismerés az a személy vagy csoport (szervezet vagy intézmény) kaphatja, amely Óbuda-Békásmegyer szociális ellátásainak, szolgáltatásainak fejlődéséhez, valamint a hátrányos helyzetű lakosai életminőségének javításához kimagasló teljesítménnyel járul hozzá.
A 2013. évi Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díj nyilvánosan meghirdetett felhívására mindkét indítványozó az Óbudai Szent Alajos Szalézi Rendházat javasolta, ezért a III. kerületben élő rászoruló gyermekek és fiatalok életminőségének javítása érdekében végzett munkáért a szaléziak vehetik majd át a kitűntetést.
Az önkormányzat a tulajdonában álló önkormányzati és nyugdíjasházi lakások bérlői számára 2013. július 1-től visszamenőleg biztosítja a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvényben a hulladékszállítási szolgáltatás költségeinek csökkentésével járó 10%-os kedvezményt. Ennek fedezetét az önkormányzati lakások lakbérbevétele nyújtja. E döntésről és a részletekről az OV Zrt. ad majd az érintettek számára tájékoztatást.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és annak nyilvántartási rendszeréről szóló törvény lehetőséget ad arra, hogy a kerület a Fővárosi Önkormányzat számára javaslatot fogalmazzon meg. A városvezetés tehát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a kerületi rendőrkapitányság és a közterület-felügyelet szakembereinek egyetértésével, azt a javaslatot fogalmazta meg, mely szerint a szabálysértési törvény 179/A § (1) bekezdésében foglaltakon túl nem tartja szükségesnek más közterületekre kiterjeszteni a szabályozást, ugyanakkor a gyermekek védelme érdekében egyetért azzal, hogy a kerületben található játszótereken az életvitelszerű közterületi tartózkodás minősüljön jogellenesnek.