Áldozatvédelem, jogsegély, adományok: Önkormányzatunk segít ‒ Február 20. a társadalmi igazságosság világnapja

Hírek Aktuális
Közzétéve:

Február 20-án a társadalmi igazságosság világnapját ünnepeljük. És azt is számba vesszük milyen lépéseket tettünk, hogy a helyi közösségünkben a jeles nap kitűzött céljait megvalósítsuk.

Az ENSZ 2007-ben nyilvánította február 20-át a társadalmi igazságosság világnapjává. A gesztus célja, hogy felhívja a társadalmak és az országvezetők figyelmét a békés együttélésre, a faji, etnikai, vallási, kulturális és fogyatékossági alapú egyenlőségre és a kölcsönös szolidaritásra, ahogyan a nemek közötti egyenjogúság és a szociális védelemhez való jog hangsúlyozása szintén a kezdeményezők szándéka.

A társadalmi igazságosság világnapja jó alkalom a számvetésre is: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a szolidáris és az egyenlőségen alapuló közösség építése mellett elköteleződve milyen intézkedéseket hozott ennek támogatására. Néhányat össze is gyűjtöttünk ezek közül csak a közelmúltból:

Ingyenes jogsegély-szolgáltatást indítottunk áldozatsegítő programunk keretében. Azokat, akik erőszak, bántalmazás áldozatává váltak, és jogi segítségre van szükségük, szakemberek várják.

Segítséget ajánlunk fel a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolának és az érintett szülői közösségnek. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere közleményében erősítette meg, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ szakemberei várják a hozzájuk forduló érintetteket.

Takarókat, pelenkacsomagokat, tisztálkodószereket vásároltunk a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak támogatására. Így csatlakoztunk a kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium adománygyűjtő akciójához.

Ebben az évben is folytatjuk ingyenes jogsegély és gyermekjogi tanácsadásunkat. Emellett a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal együttműködésben többféle lehetőséget biztosítunk térítésmentesen az itt élőknek és az itt dolgozó szakembereknek hogy a gyermekek biztonságát, védelmét érintő kérdésekben minél tájékozottabbak legyenek.

Továbbra is támogatjuk az Alzheimer Café Óbudán kezdeményezést, amelynek célja, hogy az érintett családoknak, hozzátartozóknak támogató hátteret biztosítsunk, az érdeklődők pedig a téma szakértőit hallgathassák meg az alkalmakon. Az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény februári vendégelőadója Németh Zoltán vezetőápoló lesz.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság