Átadtuk az idei Óbuda Kultúrájáért Díjat ‒ Gratulálunk Koncz Dezső fotóművésznek!

Hírek Aktuális Kiemelt hírek
Közzétéve:

Az idei Óbuda Kultúrájáért Díjat az Óbudai Társaskörben, ünnepség keretében adta át dr. Kiss László polgármester. A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényünkön Polgármesteri Dicséreteket is átvehettek hivatalunk és intézményeink munkatársai.

Ligeti György Régi magyar társas táncok című művének előadásával nyitottuk meg az ide Óbuda Kultúrájáért Díj átadásának ünnepségét (melyről a videófelvételt itt tekinthetik meg). Az Anima Musicae Kamarazenekar produkcióját követően dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere köszöntötte vendégeinket:

„Különösen örülök, hogy ünnepi estünk második részében a Himnusz születéséről, történetéről lesz szó, ugyanis hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a nemzeti identitásunk szerves részét képző himnuszunkat nem egy csoda csettintette közénk, hanem a 19. század történelmi-kulturális kihívásainak megfelelő szerző, Kölcsey Ferenc alkotta és ahhoz, hogy elfogadott, elismert, kanonizált legyen, még nagyon sok évnek, évtizednek el kellett telnie. És Erkel Ferenc megzenésítése sem ártott az ügynek.”

Az Óbuda Kultúrájáért Díj mindazoknak a magánszemélyeknek, csoportoknak adományozható, akik Óbuda-Békásmegyer kulturális életének fejlődéséhez kimagasló tevékenységükkel vagy életművükkel hozzájárultak. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2023-ban a rangos elismerést Koncz Dezsőnek, az Óbuda Fotóklub Egyesület elnökének adományozza.

Koncz Dezső, aki gyermekkora óta érdeklődik a fényképezés művészete iránt, az Óbuda Fotóklubban kezdett bekapcsolódni a hazai és nemzetközi fotópályázati életbe, melynek évtizedek óta tagja, 2017 óta pedig vezetője. Képeivel nem csak óbudai, hanem nemzetközi pályázatokon is részt vett, melyeken több elismerő kitüntetést, díjat is szerzett.

Koncz Dezső munkásságának kimagasló és egyedi jellemzője, hogy fotóművészetét az esélyegyenlőség megteremtésének szolgálatába állította. Gyógypedagógusként az Óbuda Fotóklub keretein belül alakította meg azt az autista fiatalokból álló fotócsoportot, amelynek munkáiból december elején nyílt tárlat az Esernyősben, ahol a nagyközönség is megismerkedhetett a fotócsoport alkotóival és alkotásaival.

Az idei évben először Polgármesteri Dicséreteket is átadtunk a magyar kultúra napja alkalmából. Polgármesteri Dicséretben részesülnek:

Mozola Viktória, az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. szakmai vezető helyettese, kilenc éve dolgozik a Békásmegyeri Közösségi Házban. 2022. novemberétől pedig az Óbudai Kulturális Központ szakmai vezető helyetteseként fogja össze a tagintézmények szakmai munkáját.

Horváth Jerne, az Óbudai Társaskör szakmai referense, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elvégzése után több mint 25 évig dolgozott a Filharmónia műsorszerkesztőjeként. Óbudához sok szállal kötődik, többek között az Óbudai Szentháromság templomban működő Viadana Kamarakórus karnagya.

Neubrandt István, az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. hangtechnikusa és műszaki dolgozója, legjobb tudása szerint segíti a kulturális események megvalósítását. Nem csak munkahelyén, hanem a kerületi rendezvényeken is elengedhetetlen támasza az Önkormányzatunknak.

Szépvölgyi Katalin, az Óbudai Platán Könyvtár igazgatóhelyettese, az Ezüsthegyi Könyvtár vezetője. Munkáját, feladatait mindig az olvasók érdekeit figyelembe véve végzi, elkötelezett lokálpatrióta.

Pálfi Csilla Zita, Óbuda- Békásmegyer Önkormányzat kulturális szervezője, hosszú évek óta a kulturális szektor dolgozója. Kerületünkben 3 éve végzi teljes odaadással munkáját. Ötleteivel és azok megvalósításával mára elérte azt, hogy elengedhetetlen alappillérré vált a kulturális eseményeink kialakításában.

Díjátadó ünnepségünket A nagy Himnusz sztori – Jó kedvvel, bőséggel című előadással zártuk, Nyári Krisztián és Bősze Ádám közreműködésével.

Szívből gratulálunk díjazottjaink elismeréseihez! Köszönjük odaadó munkájukat!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság