Az őszi nárcisz lesz tavasszal az első virág – Idén is ültettünk a Hospice Nárcisz programon

Hírek
Közzétéve:

A Magyar Hospice Alapítvány fő küldetése az élet végének méltóságteljes megkönnyítése. Immár 2018 óta hagyomány minden ősszel a nárcisz, avagy a remény, az újjászületés jelképének ültetése, melyen Burján Ferenc alpolgármester kiemelte: pótolhatatlan munkájában Önkormányzatunk ott segíti az alapítványt, ahol tudja.

A nárcisz a hospice szemlélet nemzetközi szimbóluma; a remény, az öröm, az újjászületés jelképe. A Magyar Hospice Alapítvány ezért ilyenkor ősszel elülteti a tavasszal elsők között nyíló virág hagymáit Budapest különböző pontjain, ráirányítva a figyelmet a gyógyíthatatlan daganatos betegekkel kapcsolatos társadalmi felelősségre, a segítségnyújtás és az együttérzés fontosságára.
„A Magyar Hospice Alapítvány önkéntesei az egyik legnehezebb élethelyzetben nyújtanak támogatást, végstádiumban lévő betegeknek és családjaiknak. Missziójukkal a testi tünetek enyhítése mellett segítenek abban, hogy ez az időszak mind a betegeknek, mind családjaiknak méltósággal teljes és értékes legyen. Az elmúlás, a gyász elvilágiasodott kultúránkban szinte tabu témának számít, az alapítvány munkája azért is pótolhatatlan, mert a betegeknek nyújtott segítségen túl, óriási szerepet vállalnak a gyásszal kapcsolatos felvilágosításban, lelki támogatásban is” – fogalmazott az idei Hospice Nárcisz programon Burján Ferenc alpolgármester, kiemelve: Önkormányzatunk a lehető legtöbb módon igyekszik együttműködni az alapítvánnyal és támogatni munkájukat.

Éppen egy évvel ezelőtt avattuk fel a nárciszültetés mellett a virág sárgáját viselő Hospice Nárcisz Padot, mely azóta is ott áll a Holdudvar Parkban.

Szeretett közös feladatunk a nárciszültetés, amely a generációk közti megértést is hivatott szolgálni. Köszönjük ezúton is az alapítványnak és minden dolgozójának az áldozatos munkát, melyet a köz javára végeznek!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Vegyen részt a KSH Időmérleg felvételében!

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Küzdünk az illegális hulladék-lerakás ellen

Hírek
Közzétéve:

Hogyan segíthetek a gyerekemnek, hogy biztonságban legyen online?