Biztonságban a vízben és a jégen is

Hírek
Közzétéve:

A sport területén kiemelkedő helyet foglal el a gyermekek rendszeres testmozgásra való nevelése. Ennek érdekében Bús Balázs polgármester kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a 2014/2015 tanév kezdetével ingyenes óvodai úszásoktatást valamint 2015/2016 tanévtől ingyenes korcsolyaoktatást szervez a kerületi fenntartású óvodákba és iskolákba járó gyermekek részére.

óvodás úszásoktatás_2015_22016. február 1-jén újabb oktatási szakasz vette kezdetét az óvodai úszásoktatásban. A programban a Római Sportegyesület és a Római Teniszakadémia működik közre. A program mostani szakaszában az Ágoston Művészeti Óvoda, a Kastély Óvoda, a Gyermekvilág Óvoda Kanóc utcai telephelye, a Százszorszép Óvoda és a Mókus Óvoda vesz részt. Terveink között szerepel, hogy az képzés intenzitását növelve hatékonyabb oktatást és a gyerekek számára nagyobb fejlődést tegyünk lehetővé. Ennek érdekében a Vackor Óvoda óvodásai áprilisban úgynevezett tesztcsoportként egyhónapos intenzív kurzus keretében ismerkedhetnek a vízzel, az úszás fortélyaival. Így ebbe az ütembe, amely az idei tanévet zárja összesen hat óvoda nyolc épülete, tagintézménye került bevonásra, ahol az egyeztetett csoportlétszámok alapján 328 gyermek szerez vízjártasságot. A program immár ötödik szakaszába érve megvalósul, hogy a 2014/2015-ös tanévben induló és a 2015/2016-os tanévben is folytatódó oktatás során az összes III. kerületi önkormányzati óvoda nagycsoportos gyermeke részesülhet az ingyenes oktatásban. Számokban kifejezve ez összesen 11 óvoda 32 tagintézményét, a gyermekek számát illetően 1235 főt jelent. Örömmel tapasztaljuk, hogy a gyerekek nagyon otthonosan mozognak az uszodai környezetben, példásan követik az úszóedzők kéréseit, technikai utasításait. Az oktatók, az óvónők és a szülők elmondása alapján a gyerekek nagyon sokat fejlődnek, ami a vízhez szokást, a vízben való biztos mozgást illeti. Nem véletlenül esett a választás az úszásoktatásra, hiszen egy olyan sport, amelyet egész életünkön keresztül űzhetünk, biztonságot nyújt és jó alapja lehet egy egészséges életmód kialakításnak.

Korcsolyaoktatás_Első Óbudai Általános Iskola Gepárd jégcsarnok_4Az iskolások részére második alkalommal indult el az iskolai korcsolyaoktatás, amelyre az önkormányzat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ III. Tankerületével egyeztetve választotta ki az iskolákat. A programban a 2. osztályosok vesznek részt a tanterv szerinti testnevelés órák keretein belül. Az oktatás célja nemcsak az alapok elsajátítása és a biztos korcsolyázó tudás megszerzése, hanem az, hogy a gyerekek a játékos feladatokon keresztül megszeressék a sportot. Az edzések 2015 szeptemberétől vették kezdetüket, amely a résztvevő osztályok számára 11 héten keresztül, heti egyszeri alkalommal valósulnak meg az óbudai Gepárdok Jégcsarnokban. A program első szakaszába az Óbudai Harrer Pál Általános Iskola, az Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményei kerültek sorra. A tanév második félévében két újabb iskola – a Budapest III. kerületi Kerék Általános Iskola és az Óbudai Nagy László Általános Iskola – kezdte meg az edzéseket. A 2015/2016-os tanévben a korcsolyaoktatásban 351 fő gyermek részesül az ugyancsak ingyenes képzésben.

Mindkét sportolási lehetőség kiválasztásánál egyik legfontosabb szempontunk az volt, hogy igazodjon a gyermekek mozgásigényéhez, váljon a szabadidő eltöltésének hasznos eszközévé és mindenképpen fejlessze a kitartásukat, akaraterejüket. A test minden izmát átmozgatva erősítse azokat, ezáltal hozzájárulva a jó testtartás kialakulásához, amelynek fejlesztésére már óvodás és kisiskolás korban is nagy szükség van.

Előzetes felmérések szerint a 2016/2017 tanévben mindkét program folytatása tervezés alatt van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság