Budapest több intézkedéssel is segíti az Ukrajnából érkező menekülteket

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer polgármestere, dr. Kiss László is folyamatosan egyeztet Szavcsuk Irinával, Óbuda-Békásmegyer Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettesével.

A főváros szinte azonnal kétezer menekülő embert szállással és étkezéssel tud ellátni. A budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaktól, az ő elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.

A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvették az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is.

A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével az alábbi legfontosabb feladatokat szabta intézményeinek és cégeinek:
• a menekültek ellátásába bevonható szálláshelyek biztosítása, beleértve a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, a fővárosi intézmények által biztosítható ellátást, és szükség esetén a fővárosi cégek tulajdonában lévő üdülőket is
• szükség esetén napi háromszori étkezés biztosítása
• a háború elől menekülő emberek fogadása és irányítása a közlekedési csomópontokon
• a közlekedési csomópontok utasforgalmi rendjének fenntartása, biztosítása

Új kapacitásokat a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítanak.

A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit, budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar–ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Ismerje meg Ön is forgalomcsillapítási terveinket!

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Súlyos szennyezést mért a Greenpeace a Gázgyárnál

Hírek
Közzétéve:

Közösségi Költségvetés 2024: lakossági fórum az ÓKK-ban, március 7-én