Dr. Kiss László polgármester: „Az érintett állami szervek, a szülők és a dolgozók tájékoztatása megtörtént” – Egyelőre zárva tart az óvoda

Hírek
Közzétéve:

Ahogy korábban hírt adtunk róla, az Óbudai Százszorszép Óvoda három dolgozójának koronavírus-tesztje lett pozitív. Az intézmény külső és belső fertőtlenítése jelenleg is folyik.

Óbuda-Békásmegyer polgármestere, dr. Kiss László vasárnap reggelre összehívta a kerületi operatív törzset, az ülésen pedig döntés született a szükséges intézkedésekről. „Az érintett állami szervek, a szülők és a dolgozók tájékoztatása megtörtént.”

A polgármester megerősítette: „A 2020. augusztus 24–27. között az intézményben tartózkodó gyerekek ideiglenes járványügyi elkülönítését rendelte el a kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya. Az intézmény bizonytalan ideig nem tudja fogadni a gyerekeket.

Az óvoda vezetőjével történő egyeztetést követően tájékoztatásul azt mondhatom, jelen pillanatban a két tagintézmény összesen 41 munkatársa és 79 óvodása lehet érintett, emellett további, összesen 40 gyerek, leendő óvodások, akik a kritikus időszakban az intézményeket délelőtti vagy délutáni, ismerkedős foglalkozások során látogatták.”

Azok a gyerekek, akik az óvodai nevelésben nem vettek részt az említett időszakban, akiket tehát a járványügyi intézkedés nem érint, bármely kerületi intézményben kaphatnak ellátást előzetes egyeztetés alapján. „Kérjük, hogy a szülők az erre vonatkozó igényeiket legkésőbb szerda estig juttassák el az óvodavezetőhöz, dr. Bozzayné Káli Tündéhez a kali.tunde@kszki.obuda.hu címre. Abban az esetben, ha bármely szülő nem kívánja az óvodai ellátást igénybe venni, ezt továbbra is orvosi igazolás nélkül megteheti.”

A polgármester hozzátette: „Az intézményre és a személyekre vonatkozó járványügyi intézkedéseket a harmadik kerületi tisztifőorvos teszi meg.”

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

Hírek
Közzétéve:

Újabb hőhullám jön – Szombattól másodfokú hőségriasztás lép életbe

Hírek
Közzétéve:

Az E.ON tájékoztatása az árvízzel érintett területek áramtalanításáról