Egy kiállítás kérdései

Hírek
Közzétéve:

Szabó Ábel1Vasak és huzalok, betontömbök elhagyott gyárak. E szavak óhatatlanul a létező szocializmus időszakát idézik. A magányt és az elidegenedést. Szabó Ábel kiállított képei kapcsán Bús Balázs polgármester köszöntőjében az emberközpontú, élhető terek és az elhagyatottság kapcsolatáról beszélt. Az ismert dán építész, Jan Gehl egyik gondolatát idézve (A várost alkalmassá kell tenni a kapcsolatteremtésre, mert az ember legfontosabb szükséglete a többi ember társasága) úgy fogalmazott, csak tőlünk függ, hogy a sztárépítész szellemében változtatunk-e a közterületekkel kapcsolatos szemléleten, vagy beletörődünk a gépek, a gyárak, az acélszerkezetek és a betonkolosszusok embertelensége.

Szabó Ábel4

Szabó Ábel képei véleménye szerint súlyos kérdéseket vetnek fel, s komoly intellektuális igénybevételt jelentenek, ha művészetéhez az esztétikai vonatkozásai mellett tartalmilag is viszonyulni szeretnénk. Hozzátette, Szabó Ábel tárlata „kiilleszkedik” a nyári, könnyedebb tematikát követő művészeti események sorából, de ez nem baj, hisz a városi műértő közösségnek efféle kuriózumra, folyamatos szellemi inspirációra mindig szüksége van.

Építészetről van szó, történelemről van szó és egymásra épülő kultúráról – mondta a kiállítást megnyitó Bárdosi József művészettörténész. Mintha a holdról leesett volna a technikai társadalom. A képeken építészetet látunk, de rajtuk keresztül az időt érzékelhetjük. Ott folytatja az ábrázolást, ahol a nagy realista elődök abbahagyták, ám mindenféle ideológiától és kritikától mentesen. Nem változtat a látványon, ezért Szabó képei a leíró realista alkotások. Nem csak urbanisztikai egységet ábrázol, hanem a benne rekedt időt is. Ez a létezésünk helye, melyben élnünk kell, s, hogy ne csak a rosszat lássuk benne, ehhez nyújt esztétikai segítséget a művész – zárta gondolatait Bárdosi József.

A beszédeket követően Mogyoró Kornél ütőhangszeres előadó, képek által inspirált ritmus és zörej kreációit hallgathatták meg az egybegyűltek. A kiállítás moderátora, Tenk Dóra jelezte, a kiállítás július 22-éig látogatható, a belépés ingyenes.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság