Egyeztetés a pünkösdfürdői gát szabadidős fejlesztéséről

Hírek
Közzétéve:

A szabadidős park kialakításának célja, hogy tovább nőjön a fővárosban a közösségi és rekreációs zöldterületek nagysága. A Főkert Zrt. vezető tervezői a park terveinek bemutatásakor elmondták, céljuk Pünkösdfürdő és a Duna-part természetes ökológiai környezetének megtartása. Mindezek figyelembe vételével a pünkösdfürdői gát mentén a zöld területek mellett játszóteret, fitness parkot, valamint sportpályát is kialakítanak majd.

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a tervek megismerése után jelezte, hogy szeretne minél több kerékpártárolót a szabadidős területre, valamint egy elkülönített kutyafuttatót is. Véleménye szerint kiemelten fontos, hogy a környék autós forgalma a park használatával ne erősödjön tovább.

Kerpel-Fronius Gábor, főpolgármester-helyettes elmondta, a Fővárosi Önkormányzat kiemelten kezeli a szabadidő park fejlesztését, melyhez a szükséges forrás a rendelkezésre áll. Emellett nyitott arra, hogy ebből a forrásból az óbudai Duna-parti folyosó egyéb területeire is jusson fejlesztés. Bízik abban, hogy a terveket a nyár folyamán elfogadhatják, és a zöldfelület telepítése mielőbb elkezdődhet.

     

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Madárbarát település lettünk

Hírek
Közzétéve:

Hamarosan kezdődik a Közösségi Költségvetés 2023-as nyertes projektjeinek megvalósítása

Hírek
Közzétéve:

Társasjátékkal kedveskedtünk óvodásainknak