„Lehet, hogy mindannyian külön csónakon érkeztünk. De most mindannyian ugyanazon a hajón foglalunk helyet.”
Dr. Kiss László polgármester, Óbuda-Békásmegyer Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának (KEF) elnöke Martin Luther King gondolatait idézve nyitotta meg a bűnmegelőzési szakmai nap programjait, majd hozzáfűzte: „Büszkék vagyunk a kerületünk intézményei közötti valódi együttműködésre, amely mind a szakmai fejlődésben, mind a napi feladatok megoldásában támasz, és az eredményes bűnmegelőzést szolgálja. Köszönöm minden kolléga munkáját, aki azért dolgozik, hogy kerültünk biztonságos hely legyen, és mi biztonságban érezhessük magunkat.”
A szakmai napon az áldozatvédelem és a bűnmegelőzés kerületi gyakorlatát dr. Szikszó Sándor kapitányságvezető a rendőrség, Szűcs János elnök pedig a polgárőrség szempontjából mutatta be, majd dr. Győrffy Zsuzsanna, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala főreferense beszélt az együttműködés fontosságáról a gyermekvédelmi ügyekben.
A délutáni program főszereplője a drogprevenció volt. Előadóink között üdvözölhettük Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettest, a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökét, akitől megtudhattuk, milyen lehetőséget lát a kerületek és a főváros kooperációjára a megelőzés területén.
Szalai-Komka Norbert, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője a járványhelyzetben folytatott prevenciós munkáról és kihívásokról beszélt. A konferencia zárásaként a BRFK munkatársai – akikkel szintén kiváló az együttműködés – bemutatták a Fővárosi Rendőrkapitányság Mobil Bűnmegelőzési Centrumát, azaz a drogprevenciós kisbuszt.
A bűnmegelőzési szakmai nap keretében az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ Víziorogna utcai bűnmegelőzési labirintus dísztábláját is felavattuk.
Önkormányzatunk ugyanis 2021 novemberében Bűnmegelőzési labirintus: Áldozatvédelmi szabadulószoba időseknek és drogmegelőzési szabadulószoba fiataloknak címmel megalkotott fejlesztéssel pályázott a legjobb önkormányzati gyakorlatoknak járó címért, és második helyezést ért el. Akkor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által meghonosított pályázat döntőjében projektünket Törzsökné Góczán Emese, a polgármesteri hivatal osztályvezetője, a szabadulószoba megálmodója mutatta be.