Éjszaka ne árulhassanak alkoholt a dohányboltok – ezt kéri Képviselő-testületünk az új kormánytól

Hírek
Közzétéve:

Jogszabálymódosítást kezdeményez a május 9-ével felálló Tisza-kormánynál Önkormányzatunk Képviselő-testülete a dohányboltok alkoholárusításával kapcsolatban: Önkormányzatunk lehetőséget kér arra, hogy helyi rendeletben tilthassa meg az éjszakai (22:00–6:00 közötti) alkoholeladást a trafikokban, a lakók nyugalmának védelme érdekében. Többek között erről döntöttek képviselőink a csütörtöki testületi ülésen, s arról is, hogy hamarosan megnyílik a kerületben az Idősek Információs Pontja ügyfélszolgálat is.

A lakosság érthető és régóta fennálló panaszai alapján döntött úgy Képviselő-testületünk, hogy az új kormánytól kér segítséget, közbenjárást a harmadik kerületi, utcai alkoholproblémák elleni fellépésben.

A jelenlegi rendszerben a dohányboltokkal kapcsolatos engedélyek és ellenőrzés nem helyi hatáskör, miközben a problémák helyben jelentkeznek. Ez gyengíti többek között a társadalmi kontrollt, ezért az Önkormányzat indokoltnak tartja a dohányboltok kapcsán a jegyzői hatáskör visszaállítását, valamint a lakossági panaszkezelés megerősítését; továbbá, szintén javasoltnak tartjuk a dohányboltokban az alkoholtartalmú italok forgalmazásának korlátozását.

Alternatív megoldásként Önkormányzat lehetőséget kér arra, hogy helyi rendeletben tilthassa meg az éjszakai (22:00–6:00 közötti) alkoholeladást a dohányboltokban, a lakók nyugalmának, illetve a fiatalkorúak védelme érdekében. A cél, hogy a kereskedelmi tevékenység arányosabban illeszkedjen a lakókörnyezet igényeihez.

A kezdeményezés további pillére a visszaváltási díjas rendszer hiányosságainak kezelése: a jelenlegi szabályozás nem terjed ki például a 0,1 liter alatti kiszerelésű italcsomagolásokra, amelyek jelentős része közterületi hulladékként jelenik meg, növelve a környezeti terhelést és az önkormányzati költségeket. Az Önkormányzat ezért javasolja a rendszer kiterjesztését ezekre a termékekre is, valamint általában a megelőzésre és a teljes életciklus-szemléletre épülő környezetvédelmi megközelítés erősítését.

Mindennek érdekében, a Képviselő-testület felkérte, s felhatalmazta dr. Kiss László polgármestert, hogy jogszabálymódosításokat terjesszen a helyzet rendezése érdekében a Kormány felé, az Alaptörvény alapján.

Idén is lesz lehetőség hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására

A csütörtöki Képviselő-testületi ülésen tiszteletét tette több rendőrkollégájával Lakatos-Forró Tamás rendőralezredes, mb. kapitányságvezető, s képviselőink elfogadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság 2025. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. Dr. Kiss László egyúttal a kerület nevében megköszönte a rendőrség munkáját, sok erőt és kitartást kívánva, s biztosította a rendőrség képviselőt, Óbuda-Békásmegyeren nagy megbecsülés övezi munkájukat.

Immár hagyomány, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat minden évben hozzájárul nehéz anyagi körülmények között élő gyermekek nyári üdültetéséhez a Balatonszabadi-sóstói Gyermektáborban. A Képviselő-testület idén is elfogadta a támogatás fedezetének kiegészítésére vonatkozó előterjesztést, így a táboroztatás anyagi feltételi a nyáron is rendelkezésre állnak.

Megújultak a TVE műfüves labdarúgópályái. A pályák felújítása 2025 októberének elején indult, és idén áprilisra sikeresen be is fejeződött. A beruházás finanszírozásáról a Képviselő-testület is döntött: a teljes költségből megmaradó önrész felét utófinanszírozott, vissza nem térítendő támogatás formájában átvállalják, a sportegyesület kérésének megfelelően.

A Közgyűlés döntött egy jelenleg névtelen közterület elnevezéséről is: a Raktár Utcában működő Sawan Kirpal Ruhani Mission Meditációs Központ kezdeményezte, hogy a Központ mellett lévő, jelenleg névtelen gyalogos sétány nevet kapjon. A terület elnevezése a környékbeliek számára is megkönnyítené a tájékozódást. A Meditációs Központ önkéntes munkában vállalja a sétány felújítását is, mely ezen túl a “Lélek sétány” nevet fogja viselni.

Hamarosan megnyílik az Idősek információs Pontja ügyfélszolgálat

Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít idős polgártársainkra. Többek között ezért is fontos cél, hogy minél szélesebb körben, minél több formában biztosítsa számukra a szükséges információk elérését. Budapest Főváros Önkormányzata 2025. május 28. napján fogadta el a Fővárosi Idősügyi Stratégia elnevezésű dokumentumot, melyben szerepel az Idősek Információs Pontja szolgáltatásainak fejlesztése, ezt működtetnénk kerületünkben is.

Az Idősek Információs Pontja  olyan ügyféleszolgálati iroda, melynek munkatársai szociális ellátásokkal kapcsolatos információt szolgáltatnak majd idős emberek részére, segítenek a nyomtatványok kitöltésében, igény esetén támogató beszélgetés folytatnak, a korosztályt érintő szabadidős és kulturális programokat szerveznek.

Jó hír, hogy a szolgáltatás hamarosan kerületünkben is elérhető lesz: képviselőink elfogadták a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatallal történő együttműködési javaslatot az ügyfélszolgálat létrehozásáról. Az ügyfélszolgálat a 1032 Budapest, Gyenes utca 20. szám alatt lesz elérhető.

Döntés született a menedékes személyek elhelyezésének javításáról, a jelenlegi zsúfoltság megszüntetéséről. Önkormányzatunk az Ukrajnában fennálló háborús helyzet következtében érkező menedékes személyek elszállásolásáról és ellátásáról az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. útján gondoskodik. Jelenleg a menedékes családok elhelyezésére szolgáló ingatlanban lakó személyek száma a lakás helyiségeinek számához képest magas, a kialakult zsúfoltság a lakás rendeltetésszerű használatát akadályozza. A kialakult helyzet enyhítésére az Képviselő-testület úgy döntött, felhatalmazza az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.-t egy négy fős család másik lakásban történő áthelyezésére.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság