Elkezdődött a 2025-ös Közösségi Költségvetés: várjuk ötleteiket!

Hírek
Közzétéve:

Immáron hatodik éve indítja útjára Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Közösségi Költségvetés programját, és az itt élők töretlen lelkesedése igazolja: jó ötlet volt annak idején meghonosítani ezt a korábban Magyarországon szinte teljesen ismeretlen kezdeményezést.

A Közösségi Költségvetés lényege, hogy egy adott területen az ott élők ötleteikkel maguk is aktívan részt vesznek lakókörnyezetük alakításában, fejlesztésében. Az eddigi kampányok során évről évre emelkedő részvétel azt mutatta: az óbuda-békásmegyerieknek kifejezetten szívügye környezetük szépítése, jobbítása. Reméljük, ez idén is így lesz – várjuk tehát ötleteiket, javaslataikat, amelyekkel tovább szépülhet a harmadik kerület. A javaslattételre online és papíralapon is lehetőséget biztosítunk, sőt, több személyes eseményt is szervezünk, ahol interaktív formában, a szakemberekkel konzultálva van lehetőség átgondolni, mely ötletek milyen formában valósíthatóak meg.

A Közösségi Költségvetés 2025-ös kampánya két szakaszból áll: javaslattételre február 17-től április 1-ig lesz lehetőség, szavazni pedig a megvalósíthatóság vizsgálatát követően, május 1. és június 1. között lehet majd, körzetenként 3-3 fejlesztési ötlet legszimpatikusabbikára. A javaslattételre online és papíralapon is lehetőséget biztosítunk, sőt, több lakossági fórumot is szervezünk, ahol személyesen, a szakemberekkel konzultálva van lehetőség átgondolni, mely ötletek milyen formában valósíthatóak meg. A Közösségi Költségvetés nagyfokú lakossági támogatottságának köszönhetően a győztes projektek az idei évtől már egyenként 15, összesen tehát 150 millió forint értékben kerülnek megvalósításra.

 

Várjuk ötleteiket, javaslataikat – tegyünk együtt azért, hogy a harmadik kerület még szebb, még élhetőbb legyen!

 

További információk és javaslatküldési lehetőség az obuda.hu/kozossegikoltsegvetes/ oldalon.

 

A mi otthonunk, a mi döntésünk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság