Maradjon érintetlen a Római-part, legyenek akadálymentesek a HÉV-megállók, a közösségi költségvetés összege legyen több – lezárult Óbuda-Békásmegyer történetének első lakossági konzultációja, melynek során hat húsbavágóan fontos kérdésben kértük a III. kerületiek véleményét. A lakossági konzultáció két hónapja alatt összesen 8519 kitöltött kérdőív érkezett, ezúton is köszönjük mindenkinek, aki elmondta véleményét.
Januárban meghirdetett konzultációnkon minden nagykorú kerületi állampolgárnak lehetősége volt anonim módon, személyes adatai megadása nélkül szavazni. A konzultáció márciusban lezárult, a mostanra feldolgozott adatok szerint pedig összesen 8519 kitöltött kérdőív érkezett hozzánk.
Ahogy dr. Kiss László polgármester elmondta, a III. kerületi konzultáció minden kérdése olyan ügyre vonatkozott – a gyermekek, a környezetünk és az egészségünk védelme -, ami „sorsdöntő közös életünk szempontjából”. Az eredmények minden tekintetben egyértelmű iránymutatást adnak Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata számára.
95 százalék: Hagyja az állam a Szent Margit Szakrendelőt!
Miután a kormány korábban nyíltan, az utóbbi hónapokban pedig a nyilvánosság kizárásával készíti elő a kerületi szakrendelők államosítását – amelynek egyenes következménye volna a szakorvosok elvezénylése, a várólisták további növekedése -, rákérdeztünk arra, egyetértenek-e azzal, hogy a kormány elvegye a Szent Margit Szakrendelőt az önkormányzattól. Elsöprő többség, 94,8 százalék felelt határozott nemmel.
A kormány ugyancsak számol az óvodák államosításának lehetőségével, mi pedig nem szeretnénk, ha veszélybe kerülnének az elmúlt négy év során az óvodák és a minőségi óvodai
ellátás érdekében tett lépéseink. Egyetért-e azzal, hogy a kormány államosítsa az óvodákat, és ezzel megszűnjenek az önkormányzat által biztosított plusz támogatások? A kérdésre 94,2 százalék felelt nemmel.
Az Önkormányzat tehát, emelte ki a polgármester, továbbra is minden erejével azon lesz, hogy nem engedje az államosítást.
97 százalék: Legyenek akadálymentesek a HÉV megállók!
A Római-part közös kincsünk, három éve biztonságosan üzemeltetjük itt a főváros egyetlen ingyenes fürdőhelyét. Ennek ellenére a helyi Fidesz, vélhetően ingatlanbefektetői érdekek mentén, folyamatos támadja a Plázst. Egyetért-e azzal, hogy az ingyenes fürdésre lehetőséget adó Római-parti Plázs nyaranta továbbra is működhessen? A kérdésre 95 százalék igennel felelt, természetesen továbbra is biztosítjuk nyaranta az ingyenes és biztonságos strandolás lehetőségét.
Szintén rákérdeztünk: egyetért-e azzal, hogy a Római-part érintetlen maradjon, és ne ott épüljön a gát, amire 91 százalék felelt igennel.
A legnagyobb egyetértésben a HÉV megállók akadálymentesítésével kapcsolatban voltak a válaszoló óbudaiak. Mióta a HÉV-et 2016-ban államosították – és a Fővárosi Önkormányzattól elvéve a MÁV fennhatósága alá került -, csak ígéretek vannak fejlesztésekre. Egyetért-e azzal, hogy a kormánynak sürgősen meg kellene oldani a békásmegyeri és más HÉV megállók akadálymentesítését? Erre a kérdésre 96,9 százalék igennel válaszolt.
Dr. Kiss László polgármester válaszul leszögezte: nem tűrjük tovább ezt a méltatlan helyzetet, ha kell, a Fővárossal összefogva elvégzi a kerület az akadálymentesítést, önkormányzati forrásból.
Közösségi költségvetés: jövőre már 150 millió forint sorsáról dönthetnek a kerületiek
A hatodik kérdés a közösségi költségvetés fejlesztéseire szánt összeggel foglalkozott. A III. kerületi önkormányzat létrehozta és működteti a város egyik legsikeresebb közösségi költségvetési programját, melynek keretében jelenleg évente 100 millió forint értékben valósulnak meg az
emberek által javasolt fejlesztések. Egyetért-e azzal, hogy az önkormányzat növelje a közösségi költségvetés fejlesztéseire szánt összeget? 95,1 százaléka a válaszadóknak egyetértően felelt.
A polgármester bejelentette, hogy 2025-től már összesen 150 millió forint sorsáról dönthetnek az óbuda-békásmegyeriek.
Ezúton is köszönjük minden résztvevő harmadik kerületi lakosnak konzultációnk sikerét! Valljuk, hogy az Önök álláspontjának megismerése nélkül sem az önkormányzat, sem a kormány nem hozhat döntést a felsorolt ügyekben.