Elkezdődött a Sziget Fesztivál!

Hírek
Közzétéve:

A legfontosabb változás, melyre a rendezvény ideje alatt a közúti közlekedésben számítani kell, hogy augusztus 5-től 18-ig lezárják az Ángel Sanz Briz utat a Mozaik utca és az Auchan áruház behajtója között, valamint időszakos lezárásokra is kell számítani a Mozaik utcában is. Emellett megállási tilalom lép életbe a Reményi Ede utca, a Benedek Elek utca, a Vajda János utca, a Mozaik utca, a Leányfalu utca, az Óbudai rakpart, az Ángel Sanz Briz út, illetve az Auchan átkötő út egy-egy szakaszán mindkét oldalon.

A fesztivál ideje alatt a tömegközlekedési eszközök menetrendje is alkalmazkodik a nagyobb igénybevételhez. A megszokottnál sűrűbben indul és éjjel is jár a H5-ös HÉV, valamint a Nagykörúton közlekedő járatok. Nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek a 901-es és a 918-as éjszakai autóbuszvonalakon, emellett rendkívüli hajójáratokkal is meg lehet közelíteni a fesztivál helyszínét.

A gépjárművel érkezőknek minden évben gondot okoz a parkolás kérdése, hiszen mindenki a lehető legközelebb szeretné letenni autóját. Ennek eredményeképpen a tapasztalatok szerint egymás hegyén-hátán állnak az autók a környező kis utcákban és a felüljáró környékén. Sokan a kapubejárókat hagyják figyelmen kívül, mások a füves területekre is felparkolnak. A parkolási szabályokat súlyosan megszegők minden esetben bírságra számíthatnak.

Az előző évben visszatérő problémát okozott ebben az időszakban a játszótereken elhelyezett eszközök nem rendeltetésszerű használata, amely sok esetben maradandó károkat okozott, illetve a parkokban és a játszótereken otthagyott nagy mennyiségű szemét, amely meglehetősen lehangoló látványt nyújt. Ennek megelőzése illetve gyors felszámolása és a kellemetlenségek csökkentése érdekében a fesztivál szervezőivel folytattunk egyeztetéseket. A felügyelet járőrei folyamatosan járják a környéket és ahol a fesztiválozók által hátrahagyott szemetes területet észlelnek, azonnal intézkednek a takarítás érdekében. A szervezők biztosítják a takarító személyzetet, akik az igényeknek megfelelően elvégzik a szükséges takarítást.

Felhívjuk a lezárt területen belül lakók illetve dolgozók figyelmét, hogy a közterület-felügyelet által kiadott, rendszámra szóló behajtási engedélyek birtokában akadálytalanul hajthatnak be a lezárt területre, ezen kívül más engedélyre vagy díj megfizetésére nincs szükség!

A rendkívüli meleg időjárásra tekintettel a szigetre való bejutásra várakozóknak a szervezők vizet osztanak illetve a járda azon szakaszán, ahol a sorban állás történik, árnyékolókat szerelnek fel.

Amennyiben a fesztivál ideje alatt érvényben lévő forgalmi renddel, parkolással, vagy más, közterületekkel kapcsolatos kérdésük lenne, a 06-1-453-2618-as éjjel-nappal hívható telefonszámunkon diszpécsereink segítségükre lesznek.

A zajjal kapcsolatos panaszokat a Sziget Kft. zajvonalán lehet megtenni: +36 1 920-0676, illetve emailen is fogadják a bejelentéseket: lakossagibejelentes@sziget.hu.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság