Folyamatos szemléletformáló és zöldakciók a kerületben ‒ Június 5. környezetvédelmi világnap

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

A környezetvédelmi világnap célja, hogy felhívja figyelmünket felelősségünkre ‒ egyénként és közösségként ‒ a fenntartható jövőt biztosításában. Óbuda-Békásmegyer a legklímabarátabb kerületként mindenben igyekszik támogatni a közös cselekvést.

Az emberi tevékenység következtében a Földünket fenyegető környezeti problémák súlyossága egyre nyilvánvalóbbá válik sokunk számára. Az éghajlatváltozás, a biodiverzitás csökkenése, az erdőirtás, a levegő és a vizek szennyezése mind-mind olyan károk, amelyek hatással vannak életünkre és jövőnkre.

Tehetünk bolygónkért itt, helyben is!

A fizikailag távoli eseményekre olykor talán úgy tekintünk, hogy azokra, ahogyan a globális, káros folyamatokra is, igen csekély a befolyásunk. Miközben valójában az egyének közös, egy irányba tartó cselekvése lehet az egyik reményünk arra, hogy élhető bolygót hagyunk magunk után gyermekeinknek és a következő nemzedékeknek.

Tehát ne feledjük, hogy van a kezünkben lehetőség pozitív változást elérni, legfőképpen környezetünkben, ahol élünk. Ennek erejét semmiképpen sem szabad alábecsülnünk.

A mindennapi döntéseinkben a megoldás

Minden egyes döntésünk számít, amikor takarékoskodunk energiafelhasználásunkkal, amikor fenntartható közlekedési módokat választunk, amikor csökkentjük a háztartásunkban keletkező hulladék mennyiségét.

De említhetnénk annak jelentőségét is, amikor tudatosan figyelünk a vízhasználatunkra, vagy éppen a boltok polcain keressük az újrahasznosított termékeket. Ezek mind-mind a környezetünk további szennyeződésének a megelőzését segítik elő.

400 ezer lebomló kutyakakis zacskót osztunk ki

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat elkötelezetten igyekszik minden zöldtörekvést támogatni, szemléletformálással és cselekvő akciókkal, amelyeket az egész évfolyamán szervezünk. Lássuk a két legfrissebbet: a napokban jelentős mennyiségű illegális hulladékot szállítottunk el a kerületi szelektív hulladékgyűjtők környékéről, környezetünk tisztaság érdekében, és hogy ezeket a szigeteket rendeltetésszerűen használhassuk.

És a Szedd össze magad! programunkat, eddigi legnagyobb köztisztasági és szemléletformáló akciónkat hirdettük meg, amelynek során 5000 kerületi kutyás gazdinak szeretnénk ingyenesen összesen 400 ezer környezetbarát, lebomló kutyakakis tasakot átadni. Június 14-ig lehet rendelni online regisztrációs felületünkön.

Tegyünk együtt környezetünk megóvásáért az év minden egyes napján!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság