Főzőverseny, torta, gyerekprogramok – Tízéves lett a Háromhegyek Közhasznú Egyesület

Hírek
Közzétéve:

A főzőversenyen nyolc csapat indult, a környéken lakók mellett Szentesről is érkeztek, valamint a Magyar Vöröskereszt is megmérette magát. Délelőtt 10 órától volt a gyülekező, de bőven volt idő elkészíteni a bográcsos finomságokat, hiszen a zsűri délután 2 órakor járta és kóstolta végig az üstöket.

Eközben a Magyar Vöröskereszt több alkalommal is újjáélesztési bemutatót, valamint elsősegély-oktatást tartott, ahol külön bemutatták a csecsemők, valamint a felnőttek és a gyerekek újjáélesztésének, elsősegélynyújtásának lépéseit.

A gyerekeket szintén a Magyar Vöröskereszt jóvoltából arcfestés és kézműveskedés is várta, de volt ugrálóvár, valamint tombolahúzás, lángos- és fánksütés is.

Az FKF egy kukásautóval, a Készenléti Rendőrség pedig egy elektromos motorral tartott bemutatót a helyszínen.

Az ünnepelt Háromhegyek Közhasznú Egyesület a nap folyamán többször is felelevenítette az elmúlt tíz év eseményeit, mérföldköveit és eredményeit. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere egy ilyen beszélgetést követően adta át a születésnapi tortát, valamint az ajándék fűkaszát az egyesületnek.

„Önkormányzatunk új szemlélete, hogy azoknak a civil szervezeteknek, amelyek a tevékenységüket helyhez kötve látják el, anyagi segítséget is nyújtunk. Cserébe az elvárásunk az, hogy az egyesületek ezeket a működési területeket a sajátjukként gondozzák. Bízunk abban, hogy a fűkasza segít majd, hogy a Háromhegyek Egyesület területe is szép legyen, és mindenki örömére tudjanak még hosszú évekig működni. Gratulálok, és köszönöm szépen az elmúlt tíz évet!” – fejezte be a polgármester.

A főzőverseny eredményhirdetésére 4 órakor került sor. Az első helyezett a Mácsonya utca csapata lett, akik csülökpörköltet főztek. A második helyet megosztva a Hajlékos utca nyerte székelykáposztával, valamint az önkormányzat Saroglya utca elnevezésű csapata, Burján Ferenc alpolgármester vezetésével, akik zöldborsós-gombás szárnyas tokányt főztek rizzsel. A harmadik helyezést a Jutas utca csapata által elkészített bográcsborjú kapta.

A jó hangulatú, hagyományőrző rendezvény egészen este 6 óráig tartott.

   

 

   

  

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság