Május 26-án újabb kiemelt élelmiszercsomag- és melegétel-osztást tartottak a Flórián téren az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ által ellátott nehéz sorsú családok számára. A programot már egy évtizede szervezi az Ételt az Életért Alapítvány. Néhány éve az Összefogás Óbudáért Egyesület is csatlakozott a rendezvényhez. Az összefogás szép példa arra, hogy a különféle szervezetek együttesen hogyan tudnak hatékonyan fellépni a szegénység és a nélkülözés ellen.
A megajándékozott családokat, ahogy minden évben, most is a kerületi családsegítő szolgálat jelölte ki, így 800 élelmiszercsomag és 1000 adag meleg étel kerülhetett a megfelelő helyre.
A gyerekeknek legalább olyan fontos egy élmény, egy közös játék, vagy egy kis finomság, mint az alapszükségletek biztosítása a család egésze számára. A gyermeknapon ezért mindig játszóházzal várják a legkisebbeket, idén is lufihajtogatás, tűzoltó autó, állatsimogató, ugrálóvár, édesség és limonádé fogadta a fesztiválra látogatókat.
Az Ételt az Életért alapítvány gyereknapi programjain természetesen nem csak a nehéz helyzetben lévő családok tagjai vehettek részt, minden hasonló rendezvényre szeretettel várják a játszani, kikapcsolódni vágyókat és azokat is, akik kíváncsiak a Krisna-hívők életmódjára és India kultúrájára.