Hetvenhat éve, 1948. december 10-én az ENSZ közgyűlése elfogadta Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. És ezzel új korszakot nyitott az emberiség történelmében.
„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.” (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 1. cikk)
Évről évre felidézzük ezeket a döbbenetes erejű mondatokat. Felidézzük, hogy üzenete összetartozásunk érzését különleges tartalommal töltse meg: kötelességünk ezeket a jogokat tiszteletben tartani, megóvni, és ha szükséges, kivívni, helyreállítani.
Az emberi jogok oktatásának az iskolában a helye!
Az emberi jogok védelme nem csupán jogi kérdés, hanem erkölcsi alapvetés is, amely minden közösséget érint. Hiszen azok függetlenek attól, hogy a világ melyik szegletében születtünk, milyen a bőrszínűnk, mely valláshoz, etnikumhoz tartozunk, milyen politikai nézeteket vallunk…
A világnaphoz kapcsolódóan számos nemzetközi szervezet teszi fel a – jogos –kérdést: ha az iskola komolyan veszi a feladatát, hogy az életre készíti fel gyermekeinket, az ott kapott útravalók között miért nem szerepel a tudás az emberi jogokról? Tehát van még dolgunk bőven.
Készülnek az áldozatsegítő lakások
Mi itt, Óbuda-Békásmegyeren hisszük, hogy cselekvően is tettünk kell, hogy valóban minden ember szabad legyen, egyelő méltóság és jogok illessék meg. Ez a hit a sérülékeny csoportokhoz tartozó embertársaink emberi jogainak betartására és betartatására különösen kötelez valamennyiünket.
Ennek a hitvallásnak a részeként Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal együttműködve kiáll a gyermekekkel szembeni erőszak cselekmények megelőzése és kezelése mellett. Illetve áldozatsegítő programjában támogatja a családon belüli erőszak érintettjeit.
Mindkét programban többek között ingyenes jogi segítségnyújtás, szakemberek képzése, panelbeszélgetések, szociális tanácsadás szerepel a tevékenységek listájában. Mindemellett a FSZA 2023-32 kódszámú, „Párkapcsolati és családon belüli erőszak áldozatainak segítése Óbuda-Békásmegyeren” című projekt keretében, a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával, felújítunk több önkormányzati tulajdonú lakást, amelyeket áldozatsegítő akciókra kívánunk hasznosítani.