Az Esernyős Galéria a nemrégiben megnyílt Infinitívusz – Pilinszky János emlékére kiállítása érdekes és újszerű útra kalauzolja az érdeklődőket. Hallhatóvá teszik azt, ami eddig csak látható volt, azaz audionarrációval kísérik végig a látogatókat a tárlaton Rácz Márta audionarrátor és képzőművész segítségével. (Az audionarráció lehetőség arra, hogy a vizuális világot közvetítsük a látássérült emberek számára, akik így még inkább részesévé válhatnak az élménynek.)
„A költő 100. születésnapjára készült kiállítás már önmagában is kuriózum, hiszen Pilinszky verseiből és prózájából képzőművészeti alkotások születtek. A mai napon mindez hallhatóvá is válik, így átélhető lett a művészeti élmény a látássérültek számára is” – mondta az eseményt megnyitó beszédében Pál Zsolt esélyegyenlőségi referens, a társszervező Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztály munkatársa.
„A fogyatékossággal élő emberek világnapja kiváló alkalom arra is, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz, és e találkozásnak talán az egyik legszebb otthona a művészet – mondta köszöntőjében dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. – Mindezt több kerületi intézményünk hitelesen képviseli, az Esernyős mellett az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ, amely tavaly ünnepelte 60. születésnapját. Ellátottjaik gyönyörű kézműves termékekkel készültek adventi vásárunkra és adománygyűjtő akciónkra, érdemes válogatnunk itt a Fő téren, jó szívvel ajánljuk őket.”
Csóka Eszter, a rendezvénynek otthont adó Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. szakmai csoportvezetője beszédében kiemelte: „Mi itt, az Esernyősben törekszünk arra, hogy esélyegyenlő, akadálymentes, mindenki hozzáférését támogató hely legyünk. E szándékunknak fontos állomása ez a különleges tárlat, amely utazó kiállításként hamarosan más városokban is vendégeskedik majd. Persze csupán a jó szándék kevés lenne szaktudás nélkül, ezért hálásan köszönjük Pál Zsolt esélyegyenlőségi referens értő, szakmai segítségét.”
A szöveg, a vizualitás és az audionarráció izgalmas kapcsolatáról kerekasztal-beszélgetésen is megosztották egymással véleményüket, tapasztalataikat a résztvevők:
Németh Orsolya szakmai vezető, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége; Rácz Márta audionarrátor és képzőművész, Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület (AKKU); Verebes György, a kiállítás kurátori tagja, Munkácsy-díjas festőművész, Magyar Festészet Napja elnöke; Csóka Eszter, szakmai csoportvezető, Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft; Pál Zsolt esélyegyenlőségi referens, Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztály.
Pál Zsolt esélyegyenlőségi referens moderálta a kerekasztal-beszélgetést
Pilinszky műveiből képzőművészeti alkotások születtek, amelyek most hallhatóvá is váltak
Dr. Kiss László arról is beszélt, hogy minden kezdeményezést támogatunk, amely azt szolgálja, hogy befogadó, szolidáris kerület legyünk
Pilinszky egyik legismertebb verse, a Trapéz és korlát című is szerepel a kiállításon
Csóka Eszter, az Esernyős szakmai csoportvezetője is köszöntötte a résztvevőket
A tárlat az audionarrációval vándorkiállításként máshová is eljut
Rácz Márta, audionarrátor és képzőművész az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesületet, Németh Orsolya szakmai vezető pedig a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét képviselte a beszélgetésen