Hétfőtől harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség szintje a fővárosban – a Királyok útját is lezárják a forgalom elől

Hírek
Közzétéve:

A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása. A jelenlegi, jelentős bizonytalanságot hordozó előrejelzések szerint a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszint mellett tetőzik. 800 centiméteres vízállás fölött a védekezés sokkal intenzívebbé válik, ezért Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.

A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől.

A Margit-sziget, különösen annak alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákok pakolásával erősíti meg az FCSM. A homokzsákok töltéséhez – a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján – nagy teljesítményű gépeket használ a társaság. Az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.

Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra. A pesti alsó rakpart többi részét, valamint a budai alsó rakpartot a Budapest Közút szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárja. A rakpartokon ma 0 órától már tilos a megállás, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a hétfői napon elszállítja.

A Fővárosi Vízművek is megteszi a szükséges előkészületeket azért, hogy Budapest és a környező települések ivóvízellátásában ne okozzon fennakadást a Duna áradása. Megkezdődött az üzemeltetésben részt vevő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzése, hogy azok a folyó emelkedő vízszintje mellett is biztonságosan működjenek. Az ivóvíz minőségét a Vízművek laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi.

A Dunához közeli területek közösségi közlekedésében a jelenlegi előrejelzések alapján a jövő hét közepén minden bizonnyal szükség lesz korlátozásokra, ezek pontos terjedelmét és tartalmát a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni.

A főpolgármester már előre köszönetet mond a védekezésben közreműködőknek, különösen a vízügyi szakembereknek és a közszolgáltató vállalatok munkatársainak, a budapestieknek pedig köszöni, hogy megértéssel veszik az útlezárásokat és az árvíz miatti esetleges fennakadásokat.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság