Hétköznapi hősöket tüntettek ki a Közbiztonsági Napon

Hírek
Közzétéve:

Évről évre látványosabb, sokszínűbb programot kínál Óbuda Napja a kerületben élők számára. A szokásokhoz híven Békásmegyeren a Közbiztonsági nap nyújtott lehetőséget a szórakozásra. Az eseménysorozat kutyás bemutatóval kezdődött: az érdeklődők, gyermekek ízelítőt kaptak a rendőrség kötelékében dolgozó négylábúak bravúros akcióiból.

“Ne felejtsük el, hogy mennyien dolgoznak azért nap mint nap, hogy mi biztonságban és komfortos körülmények között élhessünk – mondta Bús Balázs az Óbuda Közbiztonságáért Díj átadóján elmondott beszédében. A polgármester hozzátette: a rendőrség, a katasztrófa-védelem, mentőszolgálat, a közterület-felügyelet és a polgárőrség egyenruhásai mind értünk fáradoznak, nem ritkán áldozatokat is vállalva, akár szélsőséges körülmények között is. A díjat Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete 2001-ben alapította, a kerület közbiztonságának érdekében tartósan kiemelkedő munkát végző személyeknek adományozható, továbbá kerületi polgárőr szervezetek, egyéb civil szervezetek, valamint olyan magánszemélyek részére, akik ezen a területen kiemelkedő, elismerésre méltó tevékenységet fejtenek ki.

“A közösséget nem lehet felülről irányítva fejleszteni, ahhoz Önök és az Önök ismerősei is kellenek. Amikor azt a szót halljuk, hogy közügy, sok mindenre gondolhatunk. Én a lehető legszélesebb értelmében használom. Ebbe beletartozik az is, hogy nem szemetelünk az utcán, útba igazítjuk a turistát, részt veszünk a különböző közösségi sport-, vagy környezetvédelmi eseményeken, válaszolunk a lakóhelyünk szolgáltatásainak vagy közterületeinek fejlesztését célzó kérdésekre. Nem nagy dolgok ezek, de mégis ez az az erő, ami előre viszi a III. kerületet. A közügyekben való részvétel önkéntes, ám a közösségépítés szempontjából nagy jelentősége van részvételnek. Ezen felül pedig nagy jelentősége van a karizmatikus vagy kimagasló teljesítményt nyújtó embereknek, azoknak, kiket példaként állíthatunk a közösség tagjai elé. “- fogalmazta meg Bús Balázs, majd átadta az elismeréseket.

Idén kitüntetésben részesült Vági Gábor tűzoltó főhadnagy: a szakember 2005 óta teljesít szolgálatot az Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, III. kerületi Hivatásos Tűzoltó parancsnokság Békásmegyeri Katasztrófavédelmi Őrsén. A 2012-től rajparancsnoki rangban dolgozó tűzoltó főhadnagy munkavégzését mindvégig precizitás, kellő körültekintés és szakmai hozzáértés jellemezte. A szakember a szolgálati csoport munkáját hatékonyan, kellő szakmai megalapozottsággal koordinálja, az újdonságokra fogékony, és erre neveli munkatársait is, valamint kiemelt szerepet tölt be az újonc állomány tanításában, képzésében.

Díjat vehetett át Csirmaz Csaba címzetes rendőr főtörzszászlós, aki 199-ben kezdte hivatásos rendőri szolgálatát a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Járőrszolgálati Alosztály állományában mozgóőr beosztásban, később járőr, nyomozó, majd csoportvezető lett. 2003 óta ismét nyomozóként dolgozik. Hosszú rendőri pályafutása alatt során számos bűncselekmény elkövetőjének felderítésében vett részt. Legutóbb a 2018. novemberében Békásmegyeren történt emberölés elkövetőjének felderítésében végzett kiváló színvonalú szakmai munkát, amelynek eredményeként az elkövetőt rövid időn belül elfogták.

Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeltétől a díjat Pillár Pál közterület felügyelő kapta, aki csaknem 8 éve dolgozik az óbudai intézményben. Az elmúlt években szakmai tapasztalatának eredményeként közterületi szolgálatból ügyfélszolgálati munkakörbe került. Szakmai munkáját mindig precízen, pontosan végzi, jogszabály ismerete, általános műveltsége kiemelkedő. A szakember konfliktuskezelő készsége, kommunikációs képessége kimagasló.

 

Óbuda Közbiztonságáért Díjat kapott Szabó János mentő szakápoló is, aki több mint 33 éve áll helyt Csillaghegyi mentőállomáson. A díjazottat sokan „Pödrő” bajtársként ismerik a legtöbben az Országos Mentőszolgálatnál vidámsága, jó humora, mindenkivel rendkívül barátságos viselkedése miatt. Higgadtsága és ragyogó konfliktus kezelő adottsága a napi betegellátásban kitűnt, a lakosság részéről sok pozitív visszajelzés érkezett a személyével kapcsolatban. Az aktív évek után nyugdíjazása jelenleg folyamatban van.

 

Dóczy András mentőgépkocsi vezető is kitüntetést vehetett át, ő 2006 óta dolgozik a Csillaghegyi mentőállomáson. A „Művész úrként” is ismert szakember hegedűművész is egyben, aki minden mentőegység típuson gond nélkül látta el faladatát, és aki a kezdetektől fogva személyes példamutatásával sokat tett a szakmai színvonal javításának, a jó kollektíva kialakításának érdekében. A fiatalok felnéztek rá, nagyon szívesen dolgoztak vele. Sok új belépő dolgozóval szerettette meg a mentőmunkát.

 

Végül Bánszki András vehette kézbe az elismerést, aki kerületi lakosként 2012 óta a polgárőr egyesület egyik meghatározó alakja, az elnökség járőrvezetői feladatok ellátásával bízta meg. A járőrözési és kutatási feladatokon túl saját maga által kiképzett kutyájával együtt rendszeresen vállal feladatot a polgárőrséget népszerűsítő iskolai és egyéb rendezvényeken.

 

 

Az idei évben polgármesteri dicséretben részesült Szuhár György százados, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, Protokoll, Delegációs és Rendezvényszervező Igazgatóság, Katonai Rendezvénybiztosító Alosztály tervező tisztje, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának katonai tiszteletadással történő megemlékezéseihez, ünnepségeihez nyújtott méltóságteljes szolgálata elismeréseként.

A díjátadó után fúvószenekar fellépése szórakoztatta a Csobánka téren megjelenteket, majd egykor kezdődött a látványos katasztrófavédelmi bemutató: a gyerekek megrohamozták a tűzoltó-, rendőr- és mentőautókat. A programok folyamatosak egész nap: vidámpark, lovas és motoros járőrök, szakmai sátrak, vetélkedők várják mindazokat, akik május első szombatját és Szent Flórián emléknapját együtt ünnepelik a Csobánka téren. Délután két órakor a Flórián Band ad koncertet, majd a Fresco Bello Zászlóforgató és Zászlódobáló csoport tagjai kápráztatnak el mindenkit műsorukkal. Négytől gyermekkoncert kezdik, majd a Gólyalábas Mutatványos Kompánia látványos felvonulással és óriásbábos vásári komédiával szórakoztatja a nagyérdemű gyermek és felnőtt közönséget. A nap zárókoncertjét Deák Bill Gyula adja 18:30-tól: a “magyar blueskirály” 2015-ben már fellépett az Óbuda Napján, szintén a Csobánka téren.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Őszi programok kulturális intézményeinkben

Hírek
Közzétéve:

Már ma intézkedik a Fővárosi Önkormányzat szakcége a csillaghegyi patkányészlelések nyomán

Hírek
Közzétéve:

Fényvillamosok emelik az advent hangulatát kerületünkben is