Már beköltöztek az első szigetlakók

Hírek
Közzétéve:

A Sziget Kft. ügyvezetője a hétfői sajtótájékoztatón emlékeztetett, komoly logisztikai feladat egy ekkora rendezvény biztonságát garantálni: a fesztiválon városnyi, 80-90 ezer ember szórakozik egyszerre, ezért igyekeztek minden típusú problémát előre lemodellezni, és protokollt készíteni rá.
Gondolnak az odajutás biztosítására is, ezért növelik a tömegközlekedési kapacitásokat – jegyezte meg Gerendai Károly. (Figyelem: forgalomkorlátozások lépnek életbe!)
Mint hozzátette: a karszalagok immár a személyes azonosíthatóságot is szolgálják, így pontosan tudható lesz majd, melyik vonalkóddal ki lépett be a Szigetre.
A beléptetés – részben a terrorveszély miatt szigorodik -, ám a technikai eszközök és a személyzet megnövelt száma miatt nem lesz jelentősen lassabb – ígérte a főszervező.
“Minden elemében túlbiztosítjuk a rendezvényt” – hangsúlyozta Gerendai Károly, hozzátéve: nem lehet száz százalékos biztonságot garantálni, ezért szükséges a fesztiválozók együttműködése is.
Máté Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója szintén kiemelte az együttműködés és a felelős szórakozás fontosságát.
Beszámolója szerint éjszakánként kilenc, nappal hat mentőautó biztosítja a rendezvényt, a helyszínen sürgősségi ambulanciát alakítanak ki, de három helyen mentőhelikpoter is le tud szállni.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője hozzáfűzte: a mentők részletesen kidolgozott mentési terv alapján tevékenykednek, ennek a láncnak az elején a helyszíni segítők állnak.
Szeles Géza, a Sziget egészségügyi bázisának vezetője elmondta, hogy nemcsak a bejelentéseket várják, hanem a fesztivál területét szektorokra osztva háromfős járőrcsoportok keresik a sérülteket.
A következő elem egy gyors beavatkozó egység mentősök és a drogpszichológiai ambulancia részvételével.
A helszíni ambulanciát – ahol egyszerűbb beavatkozásokat is el tudnak végezni – egy 300 négyzetméteres, légkondicionált sátorban állítják fel, 12 ágyas fektetővel, detoxikálóval, traumatológiai rendelővel.
Zacher Gábor, a Honvéd Kórház osztályvezető főorvosa elmondása szerint a Szigeten ellátásban részesülők átlagosan nyolc százaléka kerül a kórházba, ahol idén már egy kódleolvasót is elhelyeznek, így megoldható lesz a betegek azonosítása. Szintén újdonság, hogy a kórházból egy járat igény esetén vissza is szállítja a Szigetre a fesztiválozókat.
Zacher Gábor hangsúlyozta: az egészségügyi biztonság sokkal nagyobb egy ilyen fesztiválon, mint egy városi szórakozóhelyen, ezért “nyugodtan el lehet engedni a fiatalokat a Szigetre”.
Benis Dániel, a Sziget technikai vezetője az MTI-nek elmondta, a rendezvényen mintegy 1300 fős biztonsági személyzet dolgozik, de a tűzoltókkal, a rendvédelmi erőkkel, az egészségügyiekkel együtt csaknem 3000 fő szolgálja a fesztivál biztonságát.
A Sziget két napig el tudná látni árammal magát, a vízrendszert védik a fertőzésektől, de lesz drónelfogó drón is – említett példákat.
Gerendai Károly hangsúlyozta: a Szigeten évente elvégzett kétezer ellátás többségét darázscsípés, napszúrás, ficam és hasonló, kisebb problémák kezelése teszi ki, de a kórházi ellátásra szorulók többsége is vissza szokott térni a Szigetre.
Szeles Géza tapasztalatai szerint a fesztiválozók általában figyelnek egymásra, egy esetet gyakran többen is bejelentenek.
Ennek fontosságát Zacher Gábor is kiemelte, hozzátéve: csak tavaly 98 új kábítószer jelent meg a piacon, amelyek hatásáról gyakran még nincsenek adatok, ezért sem szabad elfogadni a fesztiválokon ismeretlen szereket.

Forrás: MTI

Egy korábbi interjúban Gerendai Károly a zajterheléssel kapcsolatban  elmondta: Ugyanúgy, mint korábban, továbbra is komoly hangsúlyt fordítanak arra, hogy minél kevesebb zajterhelést okozzon a rendezvény a környékén élőknek. Sajnos egy ekkora tömegrendezvényt teljesen elnémítani nem tudnak, tisztában vannak azzal, hogy amíg a szabadtéri nagykoncertek tartanak, nemcsak a színpadok előtt állók, de az itt lakók is hallják a zenét. Ezért is fejeződnek be a hangos programok este 11 órakor, és utána már csak jelentősen limitált hangerővel, jóval kisebb események zajlanak, pont azért, mert igyekeznek mindent megtenni a kerültei lakosság nyugalma érdekében. Természetesen idén is lesznek hangfogó sátrak, limiterek, és hangfogó falat építenek a legnagyobb sátor mellé. Továbbra is egész éjszaka folyamatosan mérik majd a környéken a hangerőt, és azonnal korrigálnak ha bármilyen problémát észlelnek. A programok a hatóság által meghatározott hang határértéken belül zajlanak.

Ha ennek ellenére problémát tapasztalnak az itt élők, kérik őket tárcsázzák az ingyenesen hívható: 06-1-920-0676 telefonszámot, vagy a lakossagibejelenetes@sziget.hu email címre is elküldhetik észrevételeiket, bejelentéseiket.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság