Nem folytatódik a zebrazászló-projekt

Hírek
Közzétéve:

Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy az önkormányzati városfejlesztő – kísérleti projektként – „zebrazászlókat” helyezett ki egy békásmegyeri gyalogátkelőhelyhez.  Ezek a tervek szerint az átkelést tették biztonságosabbá, a zebrához érve ugyanis a gyalogosok – zömmel a két közeli iskolát látogató gyerekek – az ott elhelyezett fényvisszaverő zászlókkal hívhatták fel magukra az (elsőbbségadás szabályait sajnos gyakran be nem tartó) autósok figyelmét. Ez az apró fejlesztés az elmúlt évben többfelé népszerű lett Magyarországon (Óbuda környékén Szentendrén és Pilisvörösváron találkozhatunk ilyenekkel), de például Japánban is nagyon sok helyen van jelen, ahol kifejezetten a gyerekek biztonságos átkelését szolgálja.

Az önkormányzat most mégis úgy döntött, hogy nem folytatja a projektet, és a már kihelyezett zászlótartó oszlopokat is leszerelteti. Két ok vezetett ehhez az elhatározáshoz: egyrészt a zászlók szinte azonnali eltűnése, másrészt a kezdeményezés szakmai fogadtatása.

A kihelyezéskor tíz darab fényvisszaverő zászló került a gyalogátkelőhöz. Ezek az élénk színű, Óbuda-felirattal ellátott, fanyelű zászlók másra nemigen lehetnek használhatók, ezért meglepetéssel szolgált az önkormányzat számára, hogy alig másfél nap alatt valamennyinek lába kélt. Bár várható volt, hogy a zászlókat idővel pótolni kell, az eltűnés gyorsasága még így is megdöbbentő volt, és arra késztette a fejlesztőt, hogy újragondolja eredeti koncepcióját.

A kihelyezés szakmai fogadtatása sem a remélt módon zajlott. Az azt hírül adó facebook-bejegyzésünkhöz zömmel negatív kommentek érkeztek, éspedig jelentős részben a közlekedéssel hivatásszerűen foglalkozó hozzászólóktól. A legtöbben azt vetették az önkormányzat szemére, hogy a zebrazászlók a gyalogosok alárendelt helyzetét erősítik, és az autósok helyett inkább őket kényszeríti magatartásváltoztatásra. Bár az önkormányzat a megfogalmazott kritikákkal nem mindenben ért egyet, annak fő irányát elfogadva mégis a leszerelés mellett döntött. Fontos azonban, hogy néhány kérdésben kifejezzük véleményünket:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata mindig nyitott az új ötletekre, még akkor is, ha az innováció bizonyos kockázatokkal jár. Örülünk annak, hogy a zebrazászlóról szóló facebook-beszélgetésekben sok olyan ötlet, javaslat fogalmazódott meg, ami a későbbiekben hozzájárulhat a kerületi lakosok életminőségének javításához.

Önkormányzatunk sok figyelmet fordít a közlekedési biztonság erősítésére. Jelenleg körülbelül 30 folyamatban lévő projektet kezelünk, amelyek a fenntartható közlekedési formákat támogatják (járdaépítések, járdatervezések, kerékpáros-, gyalogátkelő-, csomópont- és egyéb forgalomtechnikai tervezések, a közösségi közlekedést erősítő beruházások stb.). Ezeknek jelentős része önként vállalt, nem a kerületi önkormányzat hatáskörébe tartozó feladat, amelyeket mégis fontosnak tartunk a kezünkbe venni. Ez át is vezet az utolsó lényeges kérdéshez.

A kerület eszköztára igen korlátozott a közlekedésbiztonság kérdésében. Saját hatáskörében zebrákat, közlekedési lámpákat és táblákat vagy egyéb új eszközöket nem helyezhet ki, a közlekedési rendszert nem változtathatja meg, traffipaxot nem telepíthet, és például a rendőrséget sem utasíthatja ellenőrzésekre. Ezek a beavatkozások nem kerületi hatáskörbe tartoznak. Bizonyos kardinális esetekben a kerület – a gyorsabb megoldás érdekében – tervezéssel és kivitelezéssel is hozzájárul ehhez a munkához, de fontos látni, hogy ilyenkor is csak hivatalos jóváhagyással avatkozhat be, forrásai pedig – mivel nem alapfeladatáról van szó – igen szűkösek ezen a területen. Ezért is visszás véleményünk szerint az, amikor Vitézy Dávid, a BKK volt vezetője fejezi ki nemtetszését a zebrazászlókkal szemben, hiszen neki lett volna lehetősége megelőzni azokat a problémákat, amelyet a kerület most saját gyengébb eszközeivel kezelni próbál.

Önkormányzatunk a jövőben is folytatja a gyalogosbiztonságot erősítő fejlesztéseit, és nyitottan áll minden hasonló célú hivatalos vagy civil kezdeményezéshez.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság