A tesztelési programot a Fővárosi Önkormányzat indította 100 ezer antigén gyorsteszt segítségével, de a finanszírozásában számos nagylelkű támogató, összesen 273 befizető vett részt mintegy 539 millió forint befizetésével. A legnagyobb adomány, miként a járvány első hullámában, most is a Nyílt Társadalomért Alapítványtól érkezett, az adományokat teljes egészében a járvány elleni védekezésre, a tesztkapacitás bővítésére fordítja a főváros. Ehhez járul hozzá az is, hogy az OTP Bank 10 000 gyorstesztet juttatott el a Fővárosnak.
A városvezetés döntése alapján a rendelkezésre álló tesztkapacitásból 5 ezer darab antigén tesztet ajánl fel a főváros Budapest polgárainak. Négy budapesti helyszínen: a belvárosi Városháza parkban, a Széna téren, a Keleti pályaudvarnál és az Etele téri metrókijáratnál szerveznek ingyenes, önkéntes szűrést december 19. és 23. között.
Ez a mennyiség megközelítőleg sem elég egy általános teszteléshez. Ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy az első ötezer budapesti lakcímkártyával rendelkező, 18 évesnél idősebb budapesti jelentkező még az ünnepek előtt, a mintavételt követő 30 percen belül megtudja, hogy aktív fertőzött-e.
Fontos tudni, hogy a negatív teszteredmény önmagában nem adhat teljes biztonságot, hiszen az a pillanatnyi helyzetet mutatja, negatív teszteredmény birtokában is fontos a biztonsági szabályok betartása, ugyanakkor a pozitív tesztet produkálók karanténba vonulásával megállítható esetükben a továbbfertőzés, illetve időben megkezdődhet a gyógykezelésük.
A Fővárosi Önkormányzat a https://koronavirus.budapest.hu/teszt-eloregisztracio oldalon várja a jelentkezőket, ahol minden információt megtudhatnak a tesztelések helyszínéről és idejéről is.
“Szlovákia példája is mutatja, hogy az általános tesztelés érdemben segít megakadályozni az új fertőzések kialakulását. Budapestnek általános, mindenkire kiterjedő tesztelésre sajnos sem kapacitása, sem forrásai nincsenek. Magyarország kormánya azonban megtehetné. A járvány kezdete óta a kormány szinte minden előremutató, a járvány terjedését megállítani hivatott lépésében Budapestet követte. Bízom benne, hogy ez most sem lesz másként. A Fővárosi Önkormányzat nevében köszönöm az eddigi pénzbeli és tárgyi felajánlásokat, amelyek Budapest védekezését segítik. Ha lehetőségeink engedik, hamarosan folytatjuk a tesztprogramunkat” – tette hozzá Karácsony Gergely főpolgármester.