Írja meg Ön a kerület kedvenc meséjét! – Április 7-ig várjuk önkormányzatunk munkatársainak pályaműveit

Hírek Aktuális
Közzétéve:

Meseíró pályázatunkat ezúttal minden, önkormányzati fenntartású intézményünk munkatársa számára meghirdettük. Az első három helyezett idén is pénzjutalomban részesül, a szövegek pedig nyomtatásban is megjelennek. A legjobbnak ítélt meséket ebben az évben is harmadik kerületi óvodások fogják illusztrálni.

Hagyomány, hogy meseíró pályázatunk győztes darabjait gyereknapra nyomtatásban is megjelentetjük, a tavalyi nyertes mesék pedig már Szinetár Dóra és Makranczi Zalán színművészek előadásában is meghallgathatók.

Az idei kiírás egyik legfontosabb változása, hogy már nem csupán a kerületi óvodák munkatársai küldhetnek be szöveget, hanem minden, önkormányzati fenntartású intézményünk dolgozója előtt nyitva áll a lehetőség.

2023-ban a főváros születésnapját, azaz Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 150. évfordulóját is ünnepeljük, így arra kérjük meseíróinkat, hogy – bármilyen lazán is, de – valamiképpen kapcsolódjanak a szövegek az ünnepelthez, azon belül is Óbudához, e varázslatos, izgalmas történelmű városrészhez.

A beérkező pályaműveket idén is ötfős szakmai zsűri bírálja el – akiknek a korábbi évekhez hasonlóan idén is garantáltan jobbnál jobb szövegekről kell majd vitázniuk döntés előtt.

A szövegeket 2023. április 7., péntek éjfélig várjuk a mese@obuda.hu e-mail-címre. 

A legjobbnak ítélt mesék szerzői pénzjutalomban részesülnek idén is:

  1. helyezett: nettó 175 ezer Ft
  2. helyezett nettó 125 ezer Ft
  3. helyezett nettó 75 ezer Ft

Meséljék el Önök Óbuda legkedvesebb történeteit, írják meg Önök a kerület legszebb meséit!

Sok sikert kívánunk!

A kiírás részleteit ITT tudják elolvasni.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság