Isztambul Büyükçekmece kerülete és Óbuda-Békásmegyer testvérvárosi szerződést írt alá

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete 2021. szeptember 30-án határozott a testvérvárosi megállapodás megkötéséről. Hosszas előkészítő munkát követően került sor a járványhelyzet miatt egyelőre csak online formában megtartott kétoldalú találkozóra.

A szakmai stábok bemutatása után a két polgármester rövid köszöntője következett. Dr. Kiss László elmondta, hogy a két városrészt rengeteg hasonlóság köti össze, hiszen mindkét kerület önálló városból lett a főváros része, kiemelkedőek a kulturális és művészeti értékei, a turizmus jelentős szerepet játszik az életükben, és hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évtizedek során. Dr. Kiss László hangsúlyozta: mindennél fontosabbnak tartja a török és magyar emberek közötti lelki közösséget: „Személyes tapasztalatom, hogy minden gondolatiság mellett a testvérvárosi kapcsolatok lényege a lélekben van. Sokat beszéltünk a közös törekvésekről, hasonlóságokról, de az alap a lelki közösség – ezért is nagy öröm, hogy aláírjuk ezt a szerződést.”

Ez a szerződés elsősorban európai uniós és akár önálló projektekben való közös részvételre is alkalmat teremt, amiből mindkét városrész profitálhat tudásban, tapasztalatban egyaránt.

Dr. Hasan Akgün – aki immár harminc éve Büyükçekmece polgármestere – elmondta, hogy testvérvárosként elsődleges cél az európai uniós, de akár világméretű projektekben való közös részvétel, egymás tapasztalataival megerősödve. Együttműködési lehetőséget lát a kultúra, a művészetek területén is, és mint mondta, fontosnak tartja, hogy a közös projektekbe mindkét fél bevonja a helyi civileket is. A török polgármester kiemelte a fiatalok, az iskolák, a sportklubok közös programjainak, együttműködésének jelentőségét is.

A polgármesterek köszöntői után került sor a testvérvárosi szerződés aláírására és a két városrész bemutatkozó kisfilmjének megtekintésére.

Mindkét polgármester megerősítette: meggyőződésük, hogy az aláírással egy hosszú távú és gyümölcsöző együttműködés veszi kezdetét, amely a két városrész fejlődését fogja szolgálni.

A ceremónia a két kerület imázsfilmjének megtekintésével záródott.

A polgármesterek megállapodtak abban is, hogy a pandémiás helyzet elmúltával személyes találkozóra is sort kerítenek mindkét városrészben – remélhetőleg még ebben az évben.

 

A pandémiás helyzet miatt az ünnepélyes szerződéskötés online zajlott
A testvérvárosi szerződés aláírása
Óbuda-Békásmegyer és Büyükçekmece hivatalosan is testvérvárosok
A török delegáció dr. Hasan Akgün polgármester vezetésével

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság