Jövő héttől hat új forgalomcsillapító küszöb kerül Csillaghegy északkeleti részére

Hírek
Közzétéve:

Csillaghegy északkeleti részén 2017-ben forgalomtechnikai fejlesztés történt, azonban hamarosan kiderült, hogy a beruházást felül kell vizsgálni, mivel ezt követően is nagy maradt a térség forgalomterheltsége.

Sor került a tervek revíziójára, amelyben az a szakértői megállapodás született, hogy a forgalom hatékonyabb csillapításának érdekében további forgalomcsillapító küszöbök kialakítása szükséges az övezetben.

Ennek eredményeként Csillaghegy északkeleti területén, a Mátyás király út, a Batthyány utca, az Árpád utca, a Pünkösdfürdő utca és a Királyok útja által határolt területen 2021. október 25-én forgalomtechnika kivitelezési munkák indulnak.

A fejlesztésben érintett helyszínekre összesen hat forgalomcsillapító küszöb kerül, valamint egy helyen sávelhúzással egy forgalmi sávra szűkül majd a forgalom.

A frissen kialakított forgalomcsillapító küszöbök közül kettőhöz víznyelőt is kialakítanak.

A beruházás keretében a Hunyadi utca, József Attila utca és a Hunyadi utca, Toldi utca találkozásához, az Árpád utca 170. számhoz, az Árpád utca, Fodros utca találkozásához, valamint a Bajtárs utca, József Attila utca, illetve a Bajtárs utca és a Bivalyos utca találkozásához is forgalomcsillapító küszöbök kerülnek.

A Hunyadi utca 74. és 75. számnál nagy méretű virágládákat helyeznek el az útpálya mindkét szélén. Ez a kialakítás a sáv szűkítése és elhúzása miatt a gépjárművezetők figyelmét jobban felhívja és lassításra készteti.

A Hunyadi utca, József Attila utca és a Hunyadi utca, Toldi utca találkozásánál kialakításra kerülő forgalomcsillapító küszöbökhöz két víznyelő is kerül annak érdekében, hogy javítsa a Csillaghegyen kialakult vízelvezetési problémákat, és növelje a környék csapadékvíz-elvezető képességét.

A tervek szerint a fejlesztési helyszíneken nagyrészt nem egyidejűleg, hanem szakaszosan zajlanak majd a munkálatok. Ahol éppen aktív munka zajlik, ott lezárásokra, forgalmi változásokra kell számítani, egyszerre egy időben azonban nem lesz lezárva az egész fejlesztési terület.

A Hunyadi utca két helyszínén várhatóan október 25-én, az Árpád utcában november 2-án, a Bajtárs utcában pedig november 3-án veszik kezdetét a munkafolyamatok.

A kivitelezés helyszínpáronként előreláthatólag pár napot vesz igénybe, a befejezés pedig várhatóan november első felében aszfaltozással zárul, ami az összes helyszínt egyidejűleg érinti.

Az önkormányzat bízik abban, hogy a beavatkozással sikerül hozzájárulni a lakók és az arra közlekedők nagyobb biztonságához és nyugalmához.

A munkálatok ideje alatt időszakosan felmerülő forgalmi korlátozásokra és változásokra kell számítani. Az ezzel járó kellemetlenségek miatt az ott élők és az arra közlekedők szíves türelmét és megértését kérjük.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság