Április 8-án ünnepelnek a magukat a cigány közösséghez tartozónak vallók és mi is, akik mélyen megbecsüljük a kincseket, amelyekkel a világ romái az egyetemes kultúránkhoz hozzájárulnak. Jó alkalom ez arra is, hogy számba vegyük, önkormányzatunknak milyen tervei vannak kerületünk cigány közösségével és nemzetiségi önkormányzatunkkal a közös munkában.
A nemzetközi roma napon arról emlékezünk meg, hogy 1971. április 8-án az első roma világkongresszusra, Londonba a világ szinte minden országból érkeztek cigány szervezetek, közösségek képviselői. E napon a közös célok mellett döntöttek többek között a ma már világhírű himnuszukról, zászlójukról és más jelképeikről is.
Tisztelgés a romahősök emléke előtt
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat továbbra is fontos küldetésének tekinti, hogy nemzetiségeinkkel, így a harmadik kerületi roma közösséggel is, a közös kulturális értékekeinket gazdagító hagyományainkat ápoljuk, és érzékenyítő programok szervezésével egymás megismerését és megértését szorgalmazzuk.
Négy évvel ezelőtt, augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapja alkalmából emléktábla avatásával hajtott fejet egész kerületünk képviseletében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és Óbuda-Békásmegyer Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közösen az áldozatul esett roma honfitársaink előtt. Az idei évben május 16-án, a roma ifjúság és bátorság napján – amelyet a roma ellenállás napjakét is számon tartunk – emléktáblánknál ismét koszorúzással tisztelgünk a roma hősök helytállása előtt a roma holokauszt idején (a részletes programról hamarosan tájékoztatunk.)
Szembefordultak náci gyilkosaikkal
A második világháború idején a náci koncentrációs táborok kegyetlen halálgyárakként működtek. Ám 1944. május 16-án Auschwitz-Birkenauban olyasmi történt, ami több volt, mit porszem a gyilkoló gépezetben: a romák fellázadtak fogvatartóik ellen.
A kezük ügyében levő eszközökkel felfegyverkezve farkasszemet néztek az őket a biztos halálba küldőkkel. Aznap, május 16-án közülük senki sem vesztette életét. (Később sokakat küldtek más koncentrációs táborokba, majd augusztusban több ezer romát végeztek ki egyetlen éjszaka alatt, erre a tragédiára emlékezünk augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján.)
Pályázatunk kerületi emlékhely megalkotására
A roma holokauszt – porajmos – idején az óbudai téglagyárba gyűjtötték össze a magyarországi cigányokat. Az óbudai Bécsi út két oldalán álló gyárépületekben, a téglaszárító tárolókban borzalmas körülmények között várták sorsukat, majd 1944. november 10-én marhavagonokba zsúfolva koncentrációs táborokba deportálták őket.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete legutóbbi ülésén határozott arról, hogy támogatja nyilvános pályázat kiírását a roma holokauszt áldozatainak méltó emléket állító köztéri kortárs képzőművészeti alkotás létrehozására a harmadik kerületben, az egykori téglagyár helyén, a roma holokauszt emlékhely megalkotására a pályamunkákat május 31-ig várjuk. Terveink szerint az emlékművet 2024 októberében, a holokauszt 80. évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat részeként avatjuk fel, közös szervezésben Óbuda-Békásmegyer Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal.