Kisgyerekes családok, kutyások, sportolni vágyók egy éve vehették birtokba a Táncsics parkot

Hírek Aktuális Zöld iroda
Közzétéve:

A békásmegyeri Táncsics Mihály utca melletti frissen elkészült parkot és a játszóteret éppen egy éve, 2022. március 11-én adtuk át. Akkor az ünnepélyes megnyitóra meghívtuk a környéken lakókat is, akik azóta már egy esztendeje használják sportolásra, kikapcsolódásra a sokfunkciójú, családbarát, zöldterületet.

Az akkori új játszóterünkkel és parkunkkal, amelynek környezetébe több mint százhatvan fát is elültettünk, sikerült megvalósítanunk, amit elhatároztunk: az itt élők igényeit figyelembe véve és velük egyeztetve készültünk el. Sportolni vágyó felnőttek éppúgy, mint kisgyermekes családok és a kerületi kutyás közösség tagjai egy éve együtt használják a korszerű és biztonságos környezetet kínáló Táncsics Parkot.

Így egyetértésben döntöttünk például arról, hogy a parkosított részek közvilágítását napelemek biztosítják – mutatva kerületünk elköteleződését a fenntartható fejlődés mellett. Mindemellett új tervezésű és kivitelezésű padok, sétányok, ivókút teszik kényelmessé a sétát és az itt eltöltött időt.

Az ügyességi elemekkel és akadálypályával ellátott zárt kutyafuttató pedig kisebb és nagyobb testű kutyák számára is alkalmas az örömteli mozgásra. A szabadban sportolni vágyóknak a szomszédos futókör és a park fitneszeszközei biztosítják, hogy ne kelljen messzire menniük sportolni, kikapcsolódni.

A kisebbektől a kamaszokig külön tereket építettünk a gyermekek számára, így ma már életkoruknak és érdeklődési körünk megfelelően játszanak, találkoznak itt. Amire pedig különösen büszkék vagyunk, hogy Óbuda-Békásmegyer díszpolgára, Csukás István író előtt fejet hajthatunk megidézve a minden korosztály körében népszerű Keménykalap és krumpliorr cirkuszos, fagylaltos motívumait.

Őszintén örülünk annak, hogy a környéken élők és az idelátogató családok kellemesen és hasznosan töltik itt az idejüket immár egy esztendeje. Ahogyan azt szintén őszintén köszönjük, hogy együtt vigyázunk a park környezetének épségére és tisztaságára, hogy minél tovább örömmel használhassuk ‒ miközben munkatársaink természetesen folyamatosan ellenőrzik, a lakossági bejelentéseket fogadják, és a szükséges munkálatokat elvégzik.

(A békásmegyeri Táncsics Mihály utca, Ország út és Lukács György utca által határolt zöldterület fejlesztése a Szociális városrehabilitáció megvalósítása Békásmegyeren projekt keretében valósult meg.)

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság