Komédiások, kézművesek és koncertek a Fő téren – Szent György-napi sokadalom

Hírek
Közzétéve:

Hagyománnyá vált, hogy a György-napi hétvégén az Óbudai Waldorf Iskola birtokába veszi a Fő teret, hogy zenével, tánccal, kézműves kirakodóvásárral köszöntsék a tavaszt. A közösségi fesztiválon és kézműves vásáron közel 70 iparművész és mesterember mutatja be portékáit.

Két év kényszerű kihagyás után gyűlhetnek össze az érdeklődők a negyed évszázados évfordulón. Az egész napos vásári forgatagban színpadi produkciók, koncertek, színházi előadások, zsonglőrök, mutatványosok, vásári komédiások szórakoztatják a vendégeket.

A rendezvényt az Óbudai Waldorf Iskola és a Csillagberek Waldorf Iskola közel 120 fős zenekara, a Magonc együttes nyitja. Fellép továbbá a világzene egyik neves hazai képviselője, a HolddalaNap Zenekar is.

A nap leglátványosabb produkciójának idén is a Szent György-legenda megelevenedése ígérkezik, amelyben Szent György vitéz bizonyára ebben az évben is legyőzi a közel 15 méter hosszú, hatalmas sárkánykígyót.

A Fő tér szomszédságában lévő Vasmacska kávézó, a Szentlélek tér és a Zichy-kastély kertje is csatlakozik helyszínként a programokhoz.

A rendezvény fővédnöke dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

Jó szórakozást kívánunk!

 

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Idén is ingyenes kutyapiszok zacskót igényelhetnek a harmadik kerületi gazdik

Hírek
Közzétéve:

Ma gyújtjuk meg a negyedik adventi gyertyát

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Nyertes pályázóink átvették a madáreleséget