Július elsején ünnepeljük Semmelweis Ignác Fülöp születésnapját, amely egyben a magyar egészségügy napja is: a hazai orvoslás és betegápolás legjelesebb napja.
Ezen a napon zárva vannak a házi gyermekorvosi, és felnőtt háziorvosi rendelők, a fogorvosi rendelők, a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak is. A folyamatos egészségügyi ellátást július 1-én a háziorvosi, fogászati és gyógyszertári ügyeletek biztosítják.
A kitüntetett nap alkalom arra is, hogy köszöntsük az egészségügyben dolgozókat, megköszönjük munkájukat.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, hagyományainkhoz híven, a magyar egészségügy napja alkalmából az idei esztendőben is díjakkal, dicséretekkel, oklevelekkel ismerte el a kerületünk egészségügyi ellátásában kiemelkedő elhivatottsággal dolgozó kollégák munkáját. Köszönjük kiemelkedő helytállásukat és gratulálunk az elismerésekhez!
Semmelweis Ignác Fülöp herkulesi küzdelme
Együtt ünnepeltünk, tudva, hogy július elseje több mint egy hazai ünnepnap, hiszen Semmelweis Ignác Fülöp munkássága, felfedezése ma már az egész emberiség közös kincse. Ám amikor felidézzük Semmelweis életművét, meg kell emlékezünk arról a heroikus küzdelemről is, melyet az őt meg nem értő, sőt, kifejezetten ellenséges környezetével kellett vívnia.
Túlzás nélkül mondhatjuk, Semmelweis felfedezésért odaadta egész életét miután évtizedeken keresztül tapasztalta, hogy orvoskollégái hibáik, mulasztásaik, tévedéseik beismerése helyett azokat eltagadták, még akkor is, ha ezzel életeket kockáztattak, és betegeket veszítettek el. És nemcsak nem hallgatták meg Semmelweis doktort, hanem el is lehetetlenítették munkáját, és végül őt magát is.
A világ emlékezet része
Semmelweis Ignác Fülöp gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezését és annak első publikációit az UNESCO 2013-ban a világemlékezet részévé is nyilvánította. A világemlékezet program célja, – akárcsak a világörökségé – hogy egyetemes értékkel bíró, ritka és veszélyeztetett dokumentumokat megőrizzen és megismertessen.
Közös felelősségünk és megtisztelő tisztünk őrizni és ápolni Semmelweis munkásságának emlékeit. Ahogyan az ő értékeit képviselve dolgozó, az egészségügyben helytállók munkájának az elismerése szintén közös feladatunk