Közösségi Költségvetés 2021 – Az 1. körzet nyertes projektje is megvalósult

Hírek
Közzétéve:

A Közösségi Költségvetés 2021 programban az 1. körzet nyertes projektje a “Gyalogosforgalommal kapcsolatos problémák megoldása Óbuda Hegyvidék, Csúcshegy és Háromhegyek területein” lett. A javaslattevőkkel történő előzetes egyeztetés során kiderült, hogy tulajdonképpen három – tervezési és engedélyezési eljárást is igénylő – beavatkozásra van szükség:

  • Az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesületével egyeztetve egy hiányzó járdaszakasz készült el a Farkastorki úton, amelyről az ott élők első visszajelzései nagyon pozitívak.
  • Csúcshegyen, a Menedék a Csúcshegy Barátainak Egyesülettel egyeztetve a Virágosnyereg út–Solymárvölgyi úton a jobb beláthatóság érdekében a szalagkorlát áthelyezése valósult meg.
  • A Háromhegyek Egyesület igénye alapján a Mészkő utcában sávelhúzásos forgalomcsillapító beavatkozás történt.

A három helyszín közül a Mészkő utcai forgalomcsillapítást segítendő betonplanténereket látványos felvilágosító akció keretében avatták fel a Háromhegyek Egyesület és az önkormányzat képviselői. A civil szervezet tagjai azt is vállalták, hogy a planténerekbe növényeket ültetnek, és gondozzák is azokat.

A Mészkő utcai projekt tervezési folyamata 2021 nyarán kezdődött, a tervek novemberben kapták meg az engedélyeket a Budapest Közút Zrt.-től és a Budapesti Közlekedési Központtól. A Háromhegyek Egyesület már régóta szorgalmazza Aranyhegy, Ürömhegy, Péterhegy térségének forgalomcsillapítását, különösen a Mészkő utcában, hogy az itteni játszótér környékén biztonságosabban közlekedhessenek a gyerekek, parklátogatók, illetve hogy csökkenjenek a Mészkő utcában elforduló gyakori gyorshajtások.

Az eredeti elképzelés szerint ezt forgalomcsillapító küszöbökkel oldották volna meg, ám mivel a térség egyetlen közösségi közlekedési útvonala itt fut, ezért ez a terv nem kapott engedélyt a buszon utazók biztonsága érdekében. A szaktervezők ezért sávelhúzásos megoldást javasoltak, amelyet a fővárosi szervezetek is támogattak. A megvalósítás december 10-én kezdődött, és az érintett lakók visszajelzéseit figyelembe véve, némi korrekció után december 17-én, a növények beültetésével és a forgalomcsillapításról szóló felvilágosító akcióval fejeződött be.

Köszönjük a helyi civil szervezetek aktivitását, közösségért végzett munkájukat, köszönjük, hogy részt vettek a Közösségi Költségvetés 2021 kampányban.

 

Megérkeztek a forgalomcsillapítást szolgáló planténerek a helyszínre

 

A Háromhegyek Egyesület forgalomcsillapítási felvilágosító akciója

 

A Háromhegyek Egyesület vállalta a virágok beültetését és gondozását is

 

Szalagkorlát áthelyezése a Virágosnyereg úton

 

A Farkastoroki úti járdaszakasz építésének állomásai

 

A Farkastoroki úti járdaszakasz építésének állomásai

 

A Farkastoroki úti járdaszakasz építésének állomásai

 

Az elkészült járdaszakasz

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság