Több hónapos előkészület, illetve a Levegő Munkacsoporttal közösen végzett levegőszűrések alapján a légtisztító mohafal a Kolosy téren talál ideiglenes helyére. A féléves tesztidőszak alatt az eszköz tisztítja a terület levegőjét, mely elegendő idő ahhoz, hogy hatékonysága tesztelhető legyen.
Az ünnepélyes átadáson Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő mellett jelen volt Bús Balázs polgármester, Dénes Honus a fejlesztő Green City Solutions, valamint Lenkei Péter a Levegő Munkacsoport képviselője.

“Idén az I. negyedévében már 60 fát elültettünk; ősszel a Mészkő parkban 91 darab fát fogunk elültetni, ezekkel együtt 2017-ben összesen 351 új fát telepítünk a III. kerületben. Mindezzel párhuzamosan felméretjük a Testvérhegyi ill. Táborhegyi közparkok faállományát, ezt követően, 2018-ban a kiszáradt fákat eltávolítjuk, a helyükre pedig újakat telepíttetünk. A jövő évben 2000 fa műszeres vizsgálatára is sort kerítünk, ez alapján fogjuk kijelölni az új telepítési helyszíneket.” – mondta beszédében Bús Balázs. A polgármester reményét fejezte ki, hogy hogy az itt felállított és bemutatott mohafal figyelemfelkeltő működésével és adatszolgáltatásával hozzájárulhat ahhoz, hogy Óbuda levegőjének tisztaságára irányítsa a közfigyelmet.



2017. augusztus 31-étől 6 hónapon keresztül, a Kolosy téren áll a mohafal, tisztítja a levegőt, illetve folyamatosan méri saját teljesítményét. A berendezést Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata saját forrásból, mintegy 20 ezer euróért bérli fél éves időszakra a gyártó cégtől. Ha a mohafal valóban eredményesnek bizonyul, a kerület vezetése mérlegelni fogja az állandó telepítés lehetőségét.
CityTree, a légtisztító mohafal
A német Green City Solutions csapat 2014 márciusában prezentálta a légtisztító mohafalat, a Hannover Messe elnevezésű, tudományos újdonságokat bemutató nemzetközi kiállításon. A sikeres bemutatkozás után, Jénában, Berlinben, Oszlóban, Párizsban, Hong Kongban és nemrég Modenában is telepítettek mohafalakat, nagy forgalmú köztereken. A Green City Solutions és a CityTree névre hallgató innovatív légtisztító bútor számos tudományos és gazdasági díjat nyert. A mohafal egy olyan eszköz, amely a levegőszennyezés mérséklésére kínálhat alternatív megoldást az egyéb hagyományos lehetőségek (mint például faültetés) mellett.
Hogyan működik?
A mohafal egy mobil zöldfal, ami ideális életteret nyújt a légtisztító moháknak. Ezek a mohák megszűrik az emberi egészségre veszélyes, levegőben található szennyező anyagokat, a nitrogén-oxidokat, a szén-dioxidot és a szálló, kis szemcséjű port. A szennyezőket a mohák a megkötik és a saját biomasszájukban hasznosítják. A fal a mohák vegetációjához szükséges életteret nyújtja, számukra árnyékot adó, növények telepítésével, illetve folyamatos pára és víz biztosításával. Működés közben az utcabútor folyamatosan méri légtisztító tevékenységét, melyet online lehet figyelemmel kísérni. Ideális esetben egy ilyen mohafal 275 városi fa légtisztító erejét ötvözi, vagyis képes lehet csökkenteni a növekvő városok egyik legnagyobb egészségkárosító hatását, a levegőszennyezést.
Mi indokolja a tesztelést?
A városi levegő egyre szennyezettebb, és ez világszerte komoly probléma. A világ leginkább érintett országai az Ázsiai kontinensen találhatók, ahol már komoly egészségkárosodást, és bizonyított, és kiugróan magas számú halálesetet is okoz a légszennyezés. Amerikában és Európában is egyre nagyobb a probléma, főként a gyárak, illetve forgalmas utak közelében. A levegőben lévő mérgező anyagok (szén-dioxid, szén-monoxid, nitrogén-oxidok, kén-dioxid, többféle szemcseméretű por, füst, egyéb gázok) átlagosan 1-2 évvel csökkentik a városban élők élettartamát, asztmát, tüdő-problémákat okoznak, és károsan hatnak az épített és természetes környezetre is. Mivel a városokban élő növények nem képesek ezt a növekvő szennyezést kompenzálni, az innovatív légtisztító technikák használata mindinkább indokolttá válik.
Miért Óbuda?
Bús Balázs polgármester 2017 tavaszán kezdeményezte, a CityTree elnevezésű légtisztító utcabútor féléves bérlését és tesztelését. A III. kerület képviselőtestülete elfogadta a javaslatot és ezzel a kerület lehetőséget kapott arra, hogy a térségben és az országban először, kipróbáljon egy jelentős tudományos-technikai újdonságot. A Levegő Munkacsoport bevonásával zajlott levegő-szennyezettségi mérések, illetve a mohafal telepítéséhez szükséges feltételek mérlegelése után az a döntés született, hogy a CityTree a tesztidőszak ideje alatt a Kolosy téren kerüljön installálásra. A városvezetés célja, hogy a faültetések mellett további alternatív eszközökkel is javítsák levegő minőségét, a kerület azon részein, ahol az átalagosnál magasabb légszennyezettségi mutatókat mérnek.

Fotók: Antal István



