Ma gyújtjuk meg az első adventi gyertyát

Hírek
Közzétéve:

„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. … Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”

Pilinszky János elgondolkodtató szavaival valóban ráhangolódhatunk a karácsonyi ünnepkör szép heteire és a várakozás misztériumára. Ma az advent, azaz a várakozás ünnepének első vasárnapján gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún.

A négy gyertya advent négy hetét és azontúl négy fogalmat jelképez: az első a hit, a második a remény, a harmadik az öröm, és a negyedik a szeretet szimbóluma. Az első égő adventi gyertya, az egyházi tradíció szerint, az első emberpárra Ádámra és Évára emlékeztet, – mint akiknek elsőként ígérte meg isten a megváltást.

H,agyományainkhoz híven nemcsak otthonainkban, családi körben, hanem az óbudai Fő téren is fellobban a gyertya lángja advent négy vasárnapján, hogy együtt örülhessünk az ünnep eljövetelének. December harmadikán az adventi koszorún az első gyertyát dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere ás testvérvárosunk, Varsó-Bemowo polgármestere, Urszula Kierzkowska gyújtja meg. Tartsanak velünk ma 17 óra 40 perckor, az első adventi gyertyagyújtáson, hiszen együtt érték az ünnep!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Színházi élmények várják önöket Óbudán ősszel is

Hírek
Közzétéve:

Megkezdődött ajtócsere-programunk kivitelezési fázisa

Hírek
Közzétéve:

Párkapcsolati erőszak: vedd észre a jeleket!