A víz világnapját minden évben március 22-én ünnepeljük, azzal a céllal, hogy ráirányuljon a figyelem: a víz érték, kötelességünk megóvni, és arra szintén, e kincsünket milyen veszélyek fenyegetik. Így Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat is elkötelezett a cselekvés mellett.
A világnap is jó alkalom arra, hogy környezetünkben körbetekintve, megcsodáljuk, milyen gazdag és sokszínű, ugyanakkor milyen sérülékeny is a vízi világunk, akár itt a kerületben is. A Duna mellett a Mocsárosdűlő és a Gőtés-tó tartozik a harmadik kerület legnagyobb vizes élőhelyei közé.
A hétköznapokban is sokat tehetünk
Ahogyan környezetünk vizes élőhelyeinek gondozása a feladatunk, úgy hétköznapi életünkben, otthon szintén tehetünk a helyi, de még a globális vízkészletünk megóvásáért is. A Föld édesvízkészlete ugyanis véges.
Hisszük, a tudatosság és a cselekvés együtt a leghatékonyabb, különösen, ha ezt összefogva tesszük. A vízvilágnap alkalmából összegyűjtöttük néhány kapcsolódó aktualitást önkormányzat háza tájáról.
Gyűjtsük, használjuk fel a csapadékvizet!
Támogatjuk, hogy ahol lehet, a csapadékvíz gyűjtésére és felhasználására törekedjünk. Így Burján Ferenc alpolgármester kezdeményezésére önkormányzatunk ismét meg fogja hirdetni csapadékvízgyűjtő akcióját, amelynek keretében műanyag házi esővízgyűjtő tartályokat biztosít térítésmentesen a harmadik kerületi lakosok részére.
Figyeljék honlapunkat, hamarosan jelentkezünk a részletekkel!
Barcsay-mozaik a csillaghegyi fürdőben
És más területeken, más szempontból is ráirányíthatjuk figyelmünket, milyen csodálatos vizes kincsek vannak kerületi közösségünk környezetében. Barcsay Jenő világhírű festő-grafikusunk 1900. január 14-én született, a jubileumi emlékév programsorozatának részeként emléktáblával tisztelgünk a csillaghegyi fürdőparadicsomban található alkotása előtt.
Tekintsék meg a monumentális mozaikképet, miközben élvezik a vizes kikapcsolódást!