Megalakult a Fővárosi Közgyűlés bicskei gyermekbántalmazás ügyében felállított eseti bizottsága

Hírek
Közzétéve:

A Fővárosi Közgyűlés bicskei gyermekbántalmazás ügyében felállított eseti bizottsága 2024. március 4-én tartotta meg alakuló ülését. A bizottság elnöke dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

Dr. Kiss László az ülésen elmondta, fontosnak tartja, hogy mindenkit meghallgassanak, akik érdemi információval rendelkezhetnek az intézmény működéséről. A sajtótájékoztatón kiemelte: „Azt szeretnénk, hogy a fővárosi önkormányzat hozzájáruljon olyan gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséhez, amely érdemi, a jelenleginél hatékonyabb, és megakadályozza, hogy hasonló eseménysor valaha is megtörténjen.”

Az ülésen elfogadott határozat szerint a bizottság meghallgatásra hívja a 2011-ben hivatalban lévő főjegyzőt és aljegyzőt, a főváros oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi főosztályának vezetőjét, valamint gyermekvédelmi osztályának vezetőjét és a 2011-es kommunikációs igazgatót is. Továbbá Tarlós Isván korábbi főpolgármestert, Csomós Miklós korábbi oktatási és kulturális főpolgármester-helyettest, Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettest és Nagy Gábor Tamás korábbi bizottsági elnököt is meghallgatásra invitálják. A meghívottak írásbeli tájékoztatást és konkrét kérdéseket is kapnak segítségként a felkészüléshez.

A harmadik kerületben nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekbántalmazás elleni küzdelemre és az áldozatoknak való segítségnyújtásra. Hiszünk benne, hogy a gyermekek biztonsága közügy, ezért is hoztuk létre a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen gyermekvédelmi programunkat.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság