Megelőzés, korai felismerés, testi és lelki támogatás – Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja

Hírek
Közzétéve:

A nyugati világban évről évre nő a rákbetegek száma, ugyanakkor bizakodásra ad okot a tény, hogy a betegségből gyógyultak száma szintén évről évre nő.

A szűrővizsgálatok, az egyre korszerűbb diagnosztikai eljárások nyomán időben elkezdett kezelés a gyógyulás egyik záloga. És az egészségedukáció jelentősége is felbecsülhetetlen, hiszen a szűrések fontossága mellett a megelőzést és a rizikófaktorokat is fókuszba helyezi.

A betegek és a hozzátartozók támogatásáról is muszáj beszélni a téma kapcsán. Hiszen a rák nemcsak a testet, de a lelket is próbára teszi, és a beteg környezetére is jelentős hatással van.

A Magyar Hospice Alapítvány mindezt figyelembe véve immár harminc éve segíti komplex ellátással a daganatos betegeket, és nyújt támogatást szeretteiknek. Az óbudai székhelyű alapítvány több eseménnyel emlékezik meg az évfordulóról.

A Most múlik című novelláskötetben harminc kortárs magyar író alkotása olvasható, a közös bennünk, hogy középpontjukban az emberi méltóság áll – elsősorban, de nem kizárólag az élet végén. A méltóság hangja című koncertet szintén a magyar hospice-mozgalom jubileumának tiszteletére szervezik.

A hospice-szemléletű segítségnyújtás hagyományai azonban ennél is régebbre nyúlnak vissza Óbudán, hiszen az Irgalom Házában – amelyet San Marco hercegné alapított – 1900-tól vallási és nemzetiségi megkülönböztetés nélkül ápolták a gyógyíthatatlan, végstádiumú betegeket, olyanokat, akiket más kórházak nem fogadtak. Az egykori épület kapujára Önkormányzatunk táblát állíttatott, amellyel a hercegné munkássága előtt tisztelgünk.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság