Megható meglepetésműsorral köszöntötték a pedagógusokat az óbudai Fő téren

Hírek
Közzétéve:

Az elmúlt időszak senkinek sem volt egyszerű, pedagógusainkra azonban extra terheket tett az elmúlt közel másfél év. Ez késztette Görög Zita műsorvezetőt arra, hogy méltó módon, együtt köszönjük meg mindazt, amit gyermekeinkért, végső soron mindannyiunkért tettek.

Önkormányzatunk örömmel állt a kezdeményezés mellé, így az óbudai Fő tér adott otthont a pedagógusnapi ünneplésnek.

Három kerületi iskola és a pilisvörösvári Palánta Általános Iskola növendékei a színfalak mögött – hogy a meglepetés valóban meglepetés legyen –, az Esernyős udvarán készültek a flashmobra, hogy a meghívott pedagógusokat virággal, énekkel köszöntsék.

Művészek, szülők és tanítványok közösen énekelték A Dal 2021 verseny győztesével, a Kaukázus zenekarral az Álmodjunk élettel című dalukat. A rögtönzött teraszkoncerthez Szekeres Adrien és Kalapács-Ódor Cintia énekesek is csatlakoztak, hogy kifejezzék valamennyiünk háláját. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere rövid beszéddel üdvözölte a megjelent tanítókat és tanárokat pedagógusnap alkalmából, valamint a téren egybegyűlteket, előadókat, nézőket, résztvevőket egyaránt.

A flashmob befejezéseként a gyerekek virággal és rajzaikkal köszöntötték a meghatódott pedagógusokat, és együtt kóstolták meg a hatalmas ünnepi tortát, melyet a Cserfalvi Cukrászda-Pékség ajánlott fel.

 

Három kerületi és egy pilisvörösvári iskola diákjai vettek részt a flashmobban

 

Görög Zita, a kezdeményezés ötletgazdája

 

dr. Kiss László polgármester a gyerekeknek is megköszönte a szép üzeneteket

 

Kalapács-Ódor Cintia, Szekeres Adrien és Kardos-Horváth János, a Kaukázus zenekar énekese

 

dr. Kiss László polgármester örömmel állt a kezdeményezés mellé, ahogyan a fellépő művészek is, köztük Szekeres Adrien

 

A polgármester köszöntötte a jelen lévő tanítókat, tanárokat pedagógusnap alkalmából

 

Közös tortázással zárult a flashmob

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság