Megvan a győztes! – Óbuda fája 2021

Hírek
Közzétéve:

Köszönjük, hogy mind a jelölési, mind a szavazási szakaszban ennyien részt vettek. Jól sejtettük: az itt élőknek egyéni és közösségi szinten is erős kötődése van egy-egy fához.

Az volt a célunk, hogy felhívjuk a harmadik kerületben, a közvetlen környezetünkben lévő fákra, azok értékeire, védelmére a figyelmet, már az egészen fiatalokét is. Egy-egy ilyen verseny emellett kiváló alkalom arra is, hogy kisebb-nagyobb közösségeket még szorosabbra fűzzön – hogy a lakókörnyezetük kivételes természeti csodáiért együtt álljanak ki.

Óbuda-Békásmegyer tekintélyes „zöldvagyonnal” rendelkezik, a fák száma itt az egyik legmagasabb a fővárosban. A harmadik kerület zöldítése, fenntartható, klímatudatos működtetése, további fásítása az önkormányzat egyik legfontosabb törekvése – e célok azonban mit sem érnek az itt élők együttműködése, támogatása, közös akarata nélkül.

A négyfős szakmai zsűri döntését követően tíz fára lehetett szavazni. Közel ezer szavazat érkezett a tíz nap alatt.

A győztes pedig, amelynek ezúton is szívből gratulálunk, és amelyre mindannyian nagyon büszkék lehetünk:

Ezüst hárs (Tilia tomentosa)

A gyönyörű hársfa, amely a szavazatok 20,8 százalékát gyűjtötte be, az Óbudai Harrer Pál Általános Iskolánál látható. Őshonos fafaj, kiváló várostűrő és kedvelt városi fa, károsanyag-megkötő képessége kiemelkedő. Törzsátmérője kb. 80 cm.

A győztes táblát nyer, diagnosztikai vizsgálatot és faápolási munkákat (a pontos részletekről hamarosan beszámolunk), emellett fontos feladata lesz bő egy évig: Óbuda fájaként sokat fogunk hallani és megtudni róla, segít megérteni, hogy miért nélkülözhetetlen az életünkben, és mi mindent tehetünk azért, hogy minél tovább egészséges és szép maradjon.

A második helyen a szavazatok 15%-ával a Szentlélek téren, az Óbudai Gimnázium bejáratával szemben látható fehér eper (Morus alba) végzett – szintén gratulálunk, a dobogóst megillető karbantartási-szépészeti munkák természetesen itt sem maradnak el.

A Zichy-kastély kertjében álló hegyi juhar (Acer pseudoplatanus) lett a verseny harmadik helyezettje a szavazatok 12,9%-ával.

Köszönjük, hogy ennyien részt vettek Óbuda fája megválasztásában, köszönjük a zsűri munkáját is, a további részletekről pedig hamarosan hírt adunk.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság