Meseíró pályázat 2024: gyermeknapon jutalmaztuk a díjazottakat

Hírek
Közzétéve:

Negyedszer írta ki meseíró pályázatát Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, és büszkén jelenthetjük: ezúttal is jó néhány emlékezetes történet született. A győzteseknek a gyermeknapi rendezvényen dr. Kiss László polgármester külön is gratulált.

2021-ben sokakat meglepett, amikor először találkoztak felhívásunkkal, azóta azonban egyfajta hagyománnyá vált kerületünkben a meseíró pályázat. Az ötlet népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a hozzánk érkező lelkes visszajelzések hatására az évek során bővítenünk „kellett” a résztvevők körét: míg kezdetben csupán az óvodai dolgozók meséi mérettettek meg, az elmúlt két esztendőben rajtuk kívül minden, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat által fenntartott intézményben vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnál foglalkoztatott munkatársunk is beküldhette gyerekeknek készült történetét.

Külön kiemelendő, hogy a szerzők szabadidejükben szakítottak időt arra, hogy szárnyaló fantáziájuk „termékeit” lejegyezzék, pusztán azért, hogy örömet szerezzenek a legkisebbeknek. Mint azt dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere is hangsúlyozta, a beérkezett pályaművek rangsorolása idén is alaposan feladta a leckét a szakmai zsűrinek. A döntés nehézségét jól példázza, hogy a hat fős testület a harmadik helyezett esetében nem is tudott dűlőre jutni, így a „bronzérmet” végül megosztva kapta két alkotó, az alábbiak szerint:

Első helyezett – Davidesz Mária Magdolna: Flórián mackó kalandjai a 106-os buszon

Második helyezett – Szekeres Mónika: Örökre szeretlek, örökbe szeretlek

Harmadik helyezett (megosztva) – Érchegyiné Futó Csilla: A csodálatos kert

Harmadik helyezett (megosztva) – Mayer Adrien: Palkó kincse

Dóka Péter, író, szerkesztő, a meseíró pályázat zsűrijének elnöke így méltatta a legsikeresebb történeteket:

„A zsűri örömére az idei Meseíró pályázatra érkezett művek témájukban és stílusukban üdítően sokfélék és színvonalasak voltak, így aztán élvezettel olvastuk őket, és feladatunk zárásaként – rövid vitát követően – nagy egyetértésben hoztuk meg döntésünket.

Az első helyezett Davidesz Mária Magdolna Flórián mackó kalandjai a 106-os buszon című meséje lett, amely a zsűri valamennyi tagjának tetszését elnyerte. A történet egyetlen nap eseményeit mondja el. A családjával a Római Strandra induló Anna elveszíti a buszon kedves plüssmackóját, és innentől párhuzamosan futnak a történetszálak: együtt csodálkozunk rá a sofőr mellett utazó játékmackóval a világ (vagyis a kerület) csodáira, és együtt szomorkodunk a kislánnyal, aki bánatosan üldögél a strandon, és vágyakozik Flórián után. Az egyszerű mondatokkal, mégis roppant láttatóan megírt mese végül jó véget ér, megtörténik, amiről sajnos sok, játékát elveszítő gyerek hiába álmodozik: az elkallódott plüssjószágra rátalál a gazdája.

A második helyezett egy párbeszédekre épülő, megrendítő mese: Gazsi, a nyúlgyerek és az anyukája beszélgetéséből bomlik ki egy cseppet sem hétköznapi család sorsa. Szekeres Mónika Örökre szeretlek, örökbe szeretlek című kortárs műve az örökbefogadásról szól. Olyan érzékenyítő történet ez, amely érzelmes, ám nem érzelgős, hatásos, ám nem hatásvadász. A zsűri különösen értékelte a bátor témaválasztást és a szöveg párbeszédeit jellemző felszabadító őszinteséget – ilyen mesékre szükség van mind az óvodákban, mind otthon, amikor anya vagy apa esténként mesél a gyermekének.

A verseny megrendezése óta minden évben érkeznek népmeséket idéző történetek is, ezek között számos színvonalas alkotás található. Idén sem volt ez másképpen. Ebbe a kategóriába sorolható Mayer Adrien megosztott harmadik helyet kapó tanulságos meséje, a Palkó kincse, amely egy picurka városka picurka palotájában élő királyfi történetét meséli el. Mivel kong a kincstár, Palkó királyfi kincskeresésre indul az erdőbe. Ott aztán egy tündér meg a manókirály felfedi előtte a nagy titkot: a legnagyobb kincs bizony nem csillog-villog, és nem is rejtik ládában a föld alá. Palkó megcsodálja maga körül a dolgos-szorgos, szeretetben élő, egymást segítő erdőlakókat, és megérti a tanítást. Így lesz – az öreg király nagy büszkeségére – boldog és rendes ember Palkóból.

Szintén megosztott harmadik helyezést ért el A csodálatos kert című mese. Érchegyiné Futó Csilla alkotásában az állatok arra kényszerülnek, hogy elhagyják az otthonukat egy rémisztő zajokkal és következményekkel járó építkezés miatt. A remek stílusban megírt, szórakoztató és elgondolkodtató történet egy jól szervezett népvándorlásról, valamint az azt követő barátságos honfoglalásról szól. És persze arról, hogy összefogással a legreménytelenebb helyzet is reményteljessé válhat: a történet állat hősei végül egy óvoda kertjében találnak új otthonra.

Gratulálunk a nyerteseknek, egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik mesét küldtek a pályázatunkra, és ezzel ezt a szép kerületi hagyományt tovább éltették, ápolták.”

Aki kíváncsi a teljes mesékre, annak jó hír, hogy azok – akárcsak a korábbi években – ezúttal is kézbe vehetőek egy gyönyörű, a III. kerületi óvodások rajzaival illusztrált kiadványban, amely természetesen online is megtekinthető a nyomtatott formátum mellett.

A mesékhez készített további rajzok ITT találhatóak meg.

Szívből köszönjük a kedves történeteket minden pályázónak, egyúttal gratulálunk a győzteseknek.

Reméljük, Önöknek is rengeteg örömük lesz ezekben a mesékben, és idővel ezek a történetek is a harmadik kerületi folklór részévé válnak majd, csakúgy, mint „elődeik”.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság