„Minden körzetben örültek a jelenlétünknek, és megköszönték a szolgálatunkat” – Augusztus 14. az országos polgárőrnap

Hírek
Közzétéve:

A Budapest III. Kerületi Polgárőr Egyesületet 2009-ben alapították Óbuda-Békásmegyer közbiztonságáért felelősséget érző és azért tenni akaró kerületi lakosok.

Ismerkedés Jetróval, a polgárőrkutyával

„Azóta is a bűnmegelőzés a fő tevékenységünk, ennek keretében többek között közterületi járőrszolgálatot teljesítünk – mondja Szücs János nyugállományú határőr-alezredes, egyesületi elnök, aki a leendő fővárosi polgárőrök képzésében is részt vesz. – Szeptemberben az iskolák környékét fogjuk biztosítani, és ahogyan szoktuk, áldozatvédelmi előadással segítjük a tanulókat.”

A polgárőrök számára a nyár is mozgalmasan telt. Hiszen csak július hónapban a Budapesti Rendőr-főkapitányság öt alkalommal kérte a járőrök segítségét.

„A Kiscelli utcai épülettűznél a helyszínt biztosítottuk, a Mozaik utcai baleset helyszínelésének idejére lezártuk a rakpartot, és eltereltük a forgalmat, valamint garázdaság miatti intézkedéshez és a rendőri beavatkozáshoz adtunk biztosítást a San Marco utcában, a Bécsi úton és a Holdudvar parkban. A kerületi lomtalanításnál szintén szükség volt a munkánkra a rend fenntartásában és a felügyeletben, és igen jólesett a munkatársaimnak, hogy a helyi lakosok minden körzetben örültek a jelenlétünknek, és megköszönték a szolgálatunkat.”

A vakáció idején kutyás bemutatót tartottak nyári gyermekfelügyeletünk helyszínein. A gyerekek megismerkedhettek Jetróval, az első olyan polgárőrkutyával, amely speciális személykövető vizsgával is rendelkezik (a korábban megszerzett őrző-védő vizsgája mellett). A programok része volt továbbá a szimulációs szemüvegek kipróbálása is: aki felveszi, megtapasztalja azt az érzést, amelyet az ittasság, illetve a heroin és a marihuána váltanak ki.

Folyamatosan figyelik a lakossági jelzéseket

„A kerületi polgárőrök emellett rendszeresen ellenőrizik a Római-partot, a strandok környékét, a lakótelepeket, a családi házas övezeteket és a hegyvidéket. Folyamatosan figyeljük a közösségi oldalunkra és az e-mailben érkező lakossági megkereséseket is. Így az idei nyáron például a Gőtés-tó környékére kértek több figyelmet az ott lakók, rendszeres éjszakai zajongás és szemetelés miatt.”

Az egyesületben jelenleg öt nő és húsz férfi teljesít szolgálatot. Várják azoknak az elsősorban kerületi lakosoknak a jelentkezését, akik rendelkeznek havi 10–16 óra szabadidővel, és szívesen bekapcsolódnának a bűnmegelőzési szolgálatba.

Kerületi polgárőr-egyesületünk tevékenységét számos kitüntetéssel méltatták az elmúlt tizenkét évben, és több tagja részesült az önkormányzatunk által adományozott Óbuda-Békásmegyer Közbiztonságáért díjban. Szücs János elnök pedig augusztus 30-án veheti át a városházán a dr. Barna Sándor Emlékérmet a főváros közbiztonságáért végzett kitartó munkája elismeréseként.

Büszkék vagyunk polgárőreinkre, és hálásan köszönjük kitartó munkájukat, áldozatvállalásukat.

 

Borítókép: Óbudai Polgárőrség Facebook, Szücs János elnök úr engedélyével

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság