Napi több ezer adag étellel segítik az Ukrajnából menekülteket a Krisna-hívők

Hírek
Közzétéve:

A Krisna-hívők február 26. óta dolgoznak az ukrajnai menekültek megsegítésén. Ételt az Életért humanitárius programjuk a hazai rászorulók – napi 2000 fő – szokásos napi ellátásával párhuzamosan folyamatosan szállít melegételt a háború elől menekülőknek is, szintén napi 2000 adagot.

A hazánkba érkező menekültek ellátása a határátkelőkön történik, a helyi igényeknek megfelelően, például a nemrég érkezett több ezer indiai diák étkeztetése a budapesti gyűjtőpontokon zajlik.

A hívők a menekültek számára fenntartott fővárosi szálláshelyre és a Nyugati pályaudvarra is szállítanak meleg ebédet, valamint a határon túlra, kárpátaljai lakosoknak is juttattak segélyadományt, takarókat, konzerveket és használati tárgyakat.

Az Ételt az Életért humanitárius program a kaotikus helyzetben is friss, tápláló ételt tud felszolgálni mind a menekülteknek, mind a mentésben részt vevő embereknek. Mindemellett lelki segélyt is nyújtanak a Krisna-tudatú hívők, valamint rendszeresen szerveznek békemeditációt a helyzet mielőbbi rendeződéséért.

Így segíthetjük az ételosztást

  • Pénzadományokkal: Ételt az Életért Alapítvány, bankszámlaszám: MKB 10300002-10631840-49020019
  • Telefonos adományvonalon keresztül: a 13600 telefonszámon, amelyen a 33-as kód tárcsázás utáni beütésével hívásonként bruttó 500 forinttal támogatjuk a kezdeményezést
  • Élelmiszer-adományokkal: az óbudai Krisna Templomban (Lélek Palotája – Budapesti Haré Krisna Templom és Oktatási Központ, cím: Budapest 1039 Lehel utca 15–17.) zöldségeket, gyümölcsöket és kizárólag vegetáriánus tartós élelmiszereket várnak, amelyeket élelmiszercsomagokhoz, illetve főzéshez alapanyagként fel tudnak használni.

 

Fotó: Balogh Tas

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság