Nárciszültetéssel a beteg, elesett embertársakért

Hírek
Közzétéve:

“Mai világunk legnagyobb betegsége az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.”

Teréz anya idézett mondatával az akció szervezői a betegekkel való szolidaritás fontosságára, a közösség éltető erejére figyelmeztettek. Idén az óbudai mellett Hegyvidék, Ferencváros és Zugló önkormányzata is vállalta, hogy egy-egy kiemelt köztéren saját nárciszültetést szervez. A kerületek iskolái örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, a felnőttek mellett így sok gyerek is ültetett egy-egy virághagymát a cselekvő szolidaritás jegyében. A nárciszültetéssel az alapítvány és az önkormányzatok arra kívánják felhívni a figyelmet, mekkora erőt és támaszt nyújt a gyógyíthatatlan betegnek, ha van szakszerű segítsége, ha biztosan számíthat valakire, aki alapvető szenvedéseit enyhíteni tudja.

Óbuda már korábban a hospice mozgalom mellé állt, az alapítvány elnyerte a kerület szociális elismerését, a Fischer Ágoston díjat is. A nárciszültetésen Bús Balázs polgármester elsősorban a fiatalokhoz intézte szavait, emlékeztetve arra: míg korábban az idős családtagok betegségükben, elesettségükben is megbecsült és támogatott tagjai voltak a családnak, mára a koros, szenvedő, élete végéhez érkezett ember fizikailag és lélekben is távol kerül szeretteitől. – Keveset tudunk róluk, mert nem találkozunk velük. Azt azonban tudnunk kell, hogy méltóságuk ebben a hűvösebb, távolságtartóbb közegben sem szenvedhet csorbát. Tudnunk kell, nagy szükség van a betegágy mellett a nyugalmat adó jelenlétére. Ez ad nagy jelentőséget a Polcz Alaine által létrehozott Magyar Hospice Alapítványnak – fogalmazott a polgármester.

Bús Balázs felidézte a Hospice Alapítvány közelmúltban elhunyt munkatársa, Szigeti Edit alakját is. – “Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad.” Nos őszintén remélem, hogy a betegekért végzett egykori munkája a földi életen túli világban javára válik – mondta a főnővérről a polgármester. Kiemelte: a Nárcisz program a szenvedőkkel vállalt szolidaritás kifejezésén túl arra is jó alkalom, hogy a figyelem középpontjába állítsa azon embertársainak, akiknek kérő szava alig hallható. – Beszélnünk kell róluk és értük. Bízom benne, hogy a most elültetett virágok is ezt teszik majd itt, a maguk csöndes módján – zárta szavait a polgármester.

A Nárcisz program részeként minden kerületben oktatási program indul azzal a céllal, hogy a gyermekek életkoruknak és érettségüknek megfelelően szerezhessenek ismereteket a gondoskodás, törődés, szolidaritás jelentőségéről, hogy a gyógyíthatatlan betegséggel záruló élet ne legyen többé tabu téma.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság