Négy éve van Óbudának újra egyeteme

Hírek
Közzétéve:

A műszaki oktatás a magyar versenyképesség záloga

Óbuda mindig nagyon fontosnak tartotta az egyetem jelenlétét – mondta köszöntő beszédében Bús Balázs polgármester az Óbudai Egyetem Napján rendezett ünnepségen.

DSC_2793

Magyarország első egyetemét luxemburgi Zsigmond alapította Óbudán. A kezdeményezés akkor rövid életűnek bizonyult, de az universitas iránti igény a mai napig megmaradt. 2000 januárjában az egykori Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Könnyűipari Műszaki Főiskola, valamint az óbudai Kandó Kálmán Műszaki Főiskola összevonásával jött létre a Budapesti Műszaki Főiskola, amelynek vezetése kezdettől céljának tekintette, hogy egyetemmé szervezze az intézményt. Ez 2009. november 23-án történt meg.

– Sokan mondják, hogy az egyetem alapítása az én érdemem. Higgyék el, ez nincs így: egyedül semmi sem sikerülhet. Közös munka, amit elértünk, és messze túlteljesítettük azokat a célokat, amelyeket magunk elé tűztünk. Például akkor azt szerettük volna, hogy legyen legalább egy doktori iskola az egyetemen, ma három működik. Létrejött a habilitációs tanács, és büszke vagyok arra, hogy ma már sor kerül habilitált doktor avatására is – mondta Rudas Imre rektor november 22-én az Óbudai Egyetem Napján rendezett ünnepségen, amelyet négy éve tart meg az intézmény az alapítás dátumának évfordulóján.

Az eseményen, amely egy napra esett a magyar tudomány ünnepével, részt vettek a társintézmények képviselői is, és sor került a tudományos munkát elismerő díjak átadására is.

Maruzs Zoltán helyettes államtitkár arról beszélt, hogy bár az elmúlt években szűkösebb volt az egyetemi oktatás, a kutatás támogatására fordítható költségvetési keret, a következő ciklusban változás várható.

Óbuda és az egyetem kapcsolatát Bús Balázs polgármester jellemezte: – Számunkra, óbudaiak számára mindig fontos volt, hogy a városrész részt vegyen a budapesti egyetemi életben, hiszen a kíváncsi, ambiciózus egyetemi hallgatóság jelenléte kedvezően hat az egész település szerveződésére. Azt mondják, a magyarokra jellemző a kreativitás, és az egyetemi élet kiváló terep ennek kibontakoztatására. Fontos az is, hogy az Óbudai Egyetemen magas szintű műszaki képzés folyik, amely – nem lebecsülve a humán képzés jelentőségét – a záloga annak, hogy Magyarország versenyképes tudjon maradni Európában és a szélesebb nemzetközi piacokon az innováció területén. Ezért is jelent sokat számunkra az egyetem jelenléte – fogalmazott a polgármester.

Az idei egyetemi nap különösen fontos az intézmény történetében, hiszen Rudas Imre bejelentette: hamarosan lejár rektori mandátuma, és átadja helyét utódjának. Az egyetemi és a tudományos életben természetesen továbbra is számíthatnak rá a hallgatók és a kollégák is.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Megalakult a Fővárosi Diákközgyűlés

Hírek
Közzétéve:

Mesedélután Vig Balázs íróval az Óbudai Platán Könyvtárban

Hírek
Közzétéve:

Régóta várt forgalomcsillapítási fejlesztés valósult meg a Hunor-Váradi utcánál